Lezajlott az első Roma Ikon Fesztivál fergeteges koncertekkel, filmvetítésekkel és fantasztikus gyermekrajz kiállítással. Mindez fergeteges hangulatban, sok zenei meglepetéssel, örömzenéléssel. Bár a részvétel elmaradt a várttól, a szervezők az első alkalom után úgy döntöttek, jövőre megrendezik a II. Roma Ikon Fesztivált.
Nem roma zenekarok és előadók – így a Jazz’n da City, a Maszkura és a tücsökraj, a Heaven Street Seven (ez esetben a csodálatos Karaván Famíliával, az egyetlen roma zenekarral együtt lépett fel), a Magna Cum Laude, a Colorstar, Palya Bea és Dés András, vagy éppen Novák Péter – álltak színpadra, hogy megmutassák roma stílusban átdolgozott dalaikat, a helyszínen Bódis Kriszta filmjeit, és az Igazgyöngy Alapítvány gyermekeinek rajzaiból rendezett kiállítást is megtekinthették az érdeklődők.
Kiderült, a roma stílusban átírt dalok igazán megmozgatják a közönséget, a már jól ismert slágerek új köntösben feldobták a hangulatot – a szervezők pedig úgy vélik, az út, amelyen elindultak, jó. A kultúra ugyanis képes arra, hogy közelebb hozza egymáshoz a roma és a nem roma társadalmat.
Novák Péter, az est házigazdája szerint: „Ez egy olyan kezdeményezés, amelyet folytatni kell, sőt, idővel az ország különböző kistérségeibe, régióiba is el kell vinni a fesztivált, hogy egy közös, egységes platformot hozhassunk majd létre, az egyetlen, mindenki által ismert nyelven, a zene nyelvén!”
A fesztivál hosszabb távú célja a hagyományteremtés, tavasszal pedig újra Roma Ikon – az egyelőre még nem ismert, hogy milyen előadók dolgozzák majd át saját dalaikat, de annyi biztos, az első koncertek alapján, hogy zseniális előadásokra számíthatunk jövőre is. A szervezők bíznak abban, hogy a következő fesztivál, szponzorok segítségével már nyereségessé válhat.

