Köztudott, hogy a zene pihentető hatású, aminek roppant fontos szerepe van a belső egyensúly megtartásában. Egyesek még fogyás, szépítkezés közben is zenét hallgatnak.
Kevés olyan hely van, ahol az ember pihenhet, olvashatja kedvenc könyvét és közben éppen az általa hozott vagy választott halk zene szól. A rohanó világban kevesen tudják megengedni maguknak, hogy leüljenek egy órácskára és olvassanak, vagy csak pihenjenek napközben egy kicsit. S ezt sokszor alakformálás alatt pótolják be az emberek.
„Általában a legtöbb vendég igényli a halk zenét a szalonban, amúgy is mindig megy, így már megszokottá vált nekik is a kellemes muzsika. Szerencsére a “központi” zene mellett vagy helyett minden vendég választhat magának melódiát a rádión kívül, általuk hozott CD-t vagy relaxációs dallamokat hallgathatnak még – meséli Palotai Márta, a budapesti Jókai téren található Fogyasztóközpont tulajdonosa, aki hozzátette, hogy ismét nyílt napot tartanak november 2-án, hétfőn reggel 8 órától este 8 óráig.
Ezen a napon mindenkinek lehetősége adódik kipróbálni a Fogyasztóközpont szolgáltatásait ingyen és kaphat egy kis ízelítőt az egészséges életmódból!
A nőknek szóló rendhagyó alkalommal minden érdeklődő ingyenes állapotfelmérésen, természetgyógyász által készített ásványi anyag és vitamin szintmérésen vehet részt. Lehetőség nyílik a különböző testkezelő gépek kipróbálására, sőt lesz étkezési- és mozgás tanácsadás, de szépségtippeket is adnak az érdeklődőknek.
Ezzel még nincs vége a sornak, hiszen senkit nem engednek üres kézzel távozni, hiszen kupongyűjteményt és krémmintákat tartalmazó ajándékcsomagokat is kap az, aki ellátogat a helyszínre. A térítésmentes programon való részvételhez bejelentkezés szükséges, amit a 06-30-866-07-14 számon leghet megtenni. Érdemes sietni, mert csak meghatározott számú vendéget tudnak fogadni.
Kapcsolódó cikkek:
Arcápolás az őszi időjárás jegyében – 5 tipp az egészséges arcbőrért
“Öngyilkosoknak” kedvezmény – Szolárium csak 18 éven felülieknek!

