World AIDS Day 2009 – A Levi’s az AIDS Világnap mellé állt

World AIDS Day 2009 – A Levi’s az AIDS Világnap mellé állt

A Levi’s-t szerte a világon jól ismerik fáradhatatlan törkvéseiről, hogy növelje a tudatosságot és támogassa azokat, akik a HIV és az AIDS ellen küzdenek. A Levi’s ezen a területen több mint 25 éve úttörő. Ennek köszönhetően elnyerte a Richard Holbrooke Leadership díjat, melyet a HIV/AIDS Egyesült Üzleti Szövetség (GBC) oszt ki olyan cégeknek, amelyek példamutató módon vesznek részt a kór elleni harcban.

A Levi’s most sem tétlenkedett és a kitüntetéstől motiválva úgy érzi, még többet szeretne elérni ezen a területen és továbbra is fejleszteni és támogatni fogja a programokat és projekteket, melyek világszerte támogatják a harcot a HIV és AIDS ellen. Az AIDS Világnap folyamatos támogatójaként a Levi’s idén egy figyelemfelkeltő kampányt indít, mely előkészíti az AIDS Világnapját, 2009. december 1-jét.

Az ez évi Levi’s AIDS világnapi kampány keretében művészek fejezik ki, mit jelent számukra az AIDS Világnap. Az “Én vagyok”-téma egy pozitív üzenet azok számára, akiket érinthetnek a HIV/AIDS–cel kapcsolatos betegségek.

Európában négy művész – Mysterious Al, PinkyVision, Ihok és Matt Sewell – adományozott munkákat, melyek részesei lesznek az AIDS Világnapja körüli figyelemfelkeltő kommunikációnak. Az AIDS tudatosságot szimbolizáló piros szalag mellett a Levi’s üzletekben a művészek alkotásait ábrázoló képeslapokat helyeznek el, melyeket gyűjteni lehet.

Létrehoznak emellett egy microsite-ot is, mely a www.levi.com-on keresztül lesz elérhető. Téma szerint bemutatják a fenti (és más) művészek alkotásait, valamint információt kínálnak az AIDS Világnapról és az AIDS/HIV-hez kapcsolódó betegségekről.

A 15-24 év közöti fiatalok a legveszélyeztetettebbek, ez a korosztály az, akik a leggyakrabban fertőződnek meg HIV vírussal. A védekezés nélküli szex még mindig az első számú okozója a vírus átadásának – az óvszer használata egyike azon kevés és hatásos módszernek, melyek megakadályozhatják a vírus terjedését. A Levi’s 2010-ben is ismét partnerként fog együttműködni a Durex-szel, hogy biztosítsák az óvszerek és információk elérhetőségét ezekben a csoportokban.

A Levi Strauss & Co. és alapítványa világszerte komoly részt vállal a HIV/AIDS elleni küzdelemből a kezdetek óta, amikor 1981-ben szülőhazájában, Kalifornia államban első alkalommal kitört a betegség. A LS&CO. úttörő nyilatkozatot tett a HIV pozitív alkalmazottak munkahelyi diszkriminációjának megakadályozása érdekében. A mai napig a Levi Strauss Alapítvány világszerte több mint 37 millió dollárt adományozott a HIV/AIDS témával kapcsolatos felvilágosítással foglalkozó kezdeményezéseknek.

Tekintse meg képgalériánkat!

  • Facebook
  • IWIW
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Share/Bookmark