Három féle ember van: aki volt már szerelmes, aki éppen most szerelmes és aki csak majd ezután lesz szerelmes.
Az ünnep története
Szent Valentin vértanú mennybemenetelének február 14-i napját a katolikus egyház Krisztus után 496 óta ünnepli, amikor a hívők és nem hívők közötti közeledést – a szeretetet- papírból kivágott szívek egymásnak ajándékozásával tették jelessé.
A szeretet papír jelképét bárki adhatta, aki szívesen fordult a másik ember felé, s csak később általánosult a szokás inkább a szerelmesek között. Nem tilos tehát kedves rokont, barátot, munkatársat Valentin napkor megköszönteni. Óvodában, iskolában lehet rajzokat, szíveket készíteni a szülőknek, nevelőknek, biztosan örömmel fogadják a gyermekektől azokat.
Hazánkban a Valentin napi ünnepet Bálint napi ünnepnek nevezik, ez a Valentin név magyarított változata. Vidéken számos népszokás volt elterjedve, olyan hiedelmekkel, melyek az e napi időjárásnak a termés milyenségére vagy az állatok – elsősorban a szárnyasok – szaporaságára vonatkozott. Bortermő vidékek némelyikén a nem kívánatos madarak, a seregélyek eltávolításának, elűzésének lehetőségében nyílt mód e napon a határ bejárásával eredményessé válni.
Az eladósorban lévő lányokkal kapcsolatos párválasztási praktikák szintén jelentős számban kötődnek e naphoz, számos tevékenység ajánlott e napon a lányoknak elvégezni, vagy éppenséggel kerülni, hogy mielőbb párt válasszanak, szerelembe essenek. Az ehhez hasonló ajánlások, játékok nagy számban ismertek, közreadásuk a néprajztudomány hatásköre.
Bizonyos, hogy az emberek egymás közötti szeretet megnyilvánulása régi keletű, remélhetőleg örökké tartani fog. A Római Katolikus Szentmise szertartásrendjében az egymás iránti szeretetet „Köszöntsétek egymást a szeretet jegyében” – papi felszólítás után kézfogással pecsételik meg a hívek, tanúsítva érzületüket, s remélhető, hogy soha nem fog a szeretet a világból kimúlni.
Szerelmesnek lenni jó
Valentin nap, amikor a szerelmes szívűek és a reménykedők is a szívbéli szerelem ünnepnapját élik meg. Ki hálával szerelmese felé, ki meg vágyakozóan gondolva az eljövendőre, arra a beteljesülésre, mely minden ember életének egyik legfőbb mozgatórugója. Az önfenntartás erős ösztöne után mindjárt a párválasztás iránti igény ösztönszerűsége a legerősebb az emberben, s majdan, ha szerelmének gyümölcse valóvá válik, a gyermek iránti szeretet nemesül a legerősebbé.
A szerelmet, mint legmeghatározóbb érzésünk egyikét nyugodtan megünnepelhetjük. A szerelemtől lehet kapni jót, rosszat, viszontszerelmet, beteljesülést, vágyat, de elutasítást, keserű csalódást is. És hogy mikor miben lesz éppen részünk, az nem csak rajtunk múlik. Ez a bizonytalanság azután teret enged a sors, a nagykönyvben való megírtság különféle apró babonaságokban való hit, tenyérjóslások és egyéb jövendölések, szóval az okkultizmus minden vetületének, amit az emberek az utóbbi tízezer évben kitaláltak.
Sajnos tapasztalható, hogy az ebbéli tudásban a mai fejlettségi szintben most is valahol ott tartunk, ahol időszámításunk kezdetén tartottak a halandók. Igen, mert a szerelem örök. Nem is lesz az jó világ, ha valaha eltűnik, ha le kell mondani róla. Remekírónk, Madách vizionált erről Az Ember Tragédiája Falanszter jelenetében, s bizony a felvázolt jövőkép elég lehangoló.
Tartsuk szinten a szerelem lángját, melyre a Valentin napi ünnep kellő lehetőséget nyújt! Jól bejáratott rítusok, szokások alakultak ki az idők során, lehet virágot, képeslapot, ajándékot adni választottunknak, lehet önkéntes vállalásokat tenni szerelmesünk felé, és még sok egyéb más módon lehet vonzalmunkat bizonyítani. Sajnos, ez az ünnepkör is egyre inkább elüzletiesedik, de tudatos tevékenységgel meg kell tartani a szeretet adás és fogadás spirituális jellegét.
Kapcsolódó cikk:
Különleges Valentin-nap az Avonnal
