A demográfiai krízis 1981 óta tart. Magyarország népessége azóta nem képes a természetes reprodukcióra, amit az alacsony születésszám és a korai halálozás mellett az elvándorlási tendencia is súlyosbít. A 24. órában vagyunk. A Központi Statisztikai Hivatal hivatalos tájékoztatása szerint már idén 10 millió alatti számot kell majd említenünk, ha valaki rákérdez, hogy hány fő Magyarország népessége.
1981-ben 10.700.000 fő volt hazánk népessége. Napjainkig 700.000 magyar állampolgárt vesztettünk el a kivándorlási hullámoknak, az alacsony születésszámnak és az értelmetlen haláleseteknek a következtében. Ez utóbbi ellen lehet rövid távon hatékonyan tenni, míg a Népességtudományi Kutatóintézet igazgató-helyettese, Pongrácz Tiborné szerint a tervezett és valóban megszülető gyerekszám közötti különbség csökkentése és a családtámogatási rendszer fejlesztése a hosszú távú megoldás.
Ezt a krízist felismerve és a tétlenségből kitörni próbálva a Nagycsaládosok Országos Egyesülete életre hívta a Magyar Anya- és Családvédelmi Programot. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a 1981 óta tartó népességcsökkenésre és aktívan tegyen a trend megfordítása érdekében.
A program legfőbb üzenetei:
Családvédelem: A demográfiai krízis kezeléséhez a kézenfekvő megoldásokat ki kell aknázni. Eddig minden kezdeményezés arról szólt, hogyan lehet a születésszámot emelni. Ez fontos, de hosszú távú megoldást kínáló kérdés. A gyorsvonat pedig robog. Ezért mi már most szeretnénk elhelyezni a fékeket, hogy aztán továbbléphessünk a hosszú távú megoldások felé. Ilyen fék lehet a demográfiai gyorsvonat megállításában:
Családbarát munkahely: A munkahelyeket családbaráttá kell tenni, (részmunkaidős foglalkoztatás, gyerekbarát sarok, pelenkázó, stb.) stabil, biztonságos környezetet teremt a szülőknek. Ez a háttér ösztönzően hat a gyerekvállalás növekedésére. „Országos családbarát munkahely” pályázat meghirdetése, hogy ezzel is ösztönözzük a munkaadókat a családbarát környezet kialakítására.
A családokat védő oltási renddé kell fejleszteni a jelen kötelező védőoltási naptárat. Egy olyan rendre van szükség, amely az anyák, a jövendő anyák illetve gyermekeik védelmét helyezi előtérbe. Nem engedhetjük meg, hogy akár egyetlen anyát, vagy gyermeket elveszítsünk olyan betegségben, amely ellen már létezik védőoltás.
Akkreditált képzés a családi életre nevelésről az egészségvédelem, ezen belül is a védőoltások fontosságának kiemelésével.
Nagycsaládosok országos találkozója, a pozitív példa erejével. A találkozón egészségvédelemmel kapcsolatos tájékoztatók, hogy a családok sokáig nevelhessék gyermekeiket egészségben.
A program szervezői a www.fogyamagyar.hu honlapon várják a további javaslatokat a demográfiai krízis mérséklésére.