2010. augusztus 6-án és 7-én mutatja be a Sakk című musicalt; két sakkvilágbajnoki döntő történetét, melyet két szupernagyhatalom harca irányít.
A Budapesti Nyári Fesztivál keretében az eredeti előadás dramatizált koncertváltozatát mutatják be, a Vámpírok bálja című musical sztárjaival. A Sakk újraszerkesztett, friss verziója még nem volt látható szabadtéri színpadon. 1992-ben és 1995-ben a magyar közönség a Rock Színház előadásában láthatta a produkciót. 2008-ban Londonban, a Royal Albert Hall-ban, a musical új kiállításban kimagasló sikert aratott.
A musical zeneszerzői, Benny Andersson és Björn Ulvaeus, az ABBA svéd pop együttes tagjaiként váltak ismertté a 70-es években. A zenekar feloszlása után kerültek kapcsolatba Tim Rice szövegíróval, és alkották meg közösen a mára klasszikussá vált Chess musicalt. A Chess angol nyelvű dalszövegeit Tim Rice jegyzi, aki korántsem ismeretlen a zenés színház kedvelők körében.
Közös munkájuk eredménye lett az 1986-ban, a West End-en bemutatott Chess. A darab cselekménye egy, a 70-es évek végén játszódó, amerikai-szovjet sakkvilágbajnoki mérkőzés története pályán kívül és belül, melyet átsző a két nagyhatalom közti versengés, egy szenvedélyes szerelmi háromszög, magánéleti és politikai csatározások. A sodró lendületű történetet olyan nagyszerű dallamok szövik át, mint többek közt a „One night in Bangkok”, „The story of Chess”, „Nobody’s side”, és az „Anthem”.
A Sakk ismét elindult világhódító útjára, egyidőben a magyar bemutatóval, augusztusban turné indul Angliában, Skóciában, Írországban, 2011-ben tervezik a musicalt ismét a West End-en bemutatni. A budapesti szabadtéri világpremieren a főbb szerepekben láthatjuk Sári Évát, Kecskés Tímeát, Szemenyei Jánost, valamint Egyházi Gézát. Simon Edit producer meghívására várhatóan a szerzők is jelen lesznek az augusztusi díszbemutatón.
Tekintsd meg a fotókat!
Szereplők:
Anatoly Sergievsky – Egyházi Géza / Bot Gábor
Florence Vassy – Sári Éva / Kecskés Tímea
Frederick Trumper – Szemenyei János / Csordás Levente
Alexander Molokov – Gábor Géza
Svetlana Sergievsky – Kecskés Tímea / Koós Réka
Bíró – Kiss Ernő Zsolt / Bot Gábor
Walter de Courcy – Pavletits Béla
Leonyid Viigand – Varga Viktor / Jenei Gábor
Polgármester – Fejszés Attila
Diplomaták, csapattagok: Szentirmai Zsolt, Pásztor Ádám, Hetei-Bakó Szabolcs, Mihálka György, Jenei Gábor
Riporterek: Nyári Darinka,Ajtai Beáta,Debreczeni Márta,Kovács Réka,Fekete Kovács Vera, Csóka-Vasass Kinga
Táncosok: Szabó Anikó, Taródi Szilvia, Szilágyi Erzsébet, Sallak Petra, Túri Lajos, Ködmen Krisztián, Csepi Ádám, Sólya Ádám, Horváth Zita, Varga Kinga, Törőcsik Tamás, Lopusny Anna
Bemutató: 2010. augusztus 6., 7. 20:30 óra; Budapesti Nyári Fesztivál 2010., Margitszigeti Szabadtéri Színpad

