Az ismert színész házaspárról köztudott, hogy odafigyelnek egészségükre. Igyekeznek egészségesen táplálkozni, de ennél is jobban hisznek a mozgás jótékony hatásában, így rendszeres látogatói az edzőtermeknek. Gyermekeiket is e szellemben nevelik, Gigi táncol, Zsebi pedig vízilabdázik és teniszezik.
Az Egy csepp figyelem Alapítvány országos szűrőprogramja pénteken érkezett Szolnokra, ahol ingyenes egészségügyi szűréseket tartottak. Jász-Nagykun-Szolnok megye képviseletében tesztelte egészségi állapotát Détár Enikő és Rékasi Károly is. A színészpár az érdeklődőkkel együtt megmérette vércukor-, vérnyomás- és koleszterinszintjét, testösszetételét. Az eredmények igazolták, hogy az ismert színészházaspár valóban kordában tartja testét és izmait.
„Természetesen nem versengtünk egymással, de azért összehasonlítgattuk, melyik mérőállomásról ki távozott jobb eredménnyel. A testösszetétel monitorozással kezdtük, ahol a gép kiváló eredményt mutatott, a szakember meg is dicsérte a felépítésemet. Az izom és a zsír aránya eszerint a szervezetemben jobb az átlagosnál, megéri annyit kondizni!” – büszkélkedett a Barátok közt Bartha Zsoltja.
„Kettőnk esetében nagyjából hasonló eredményeket mutattak a gépek, de míg Karesz a testösszetétel monitorozáson „nyert” velem szemben, nekem a koleszterinszintem volt alacsonyabb” – egészítette ki az RTL Klub Reflektorának háziasszonya.
A házaspár egészséges életvitelre és a sport szeretetére nevelte gyermekeit is:
„Lányunk aktívan táncol, külföldön, az ösztöndíjas szemeszterei alatt is tánckurzusokra járt, és ezt itthon is folytatni fogja. Zsebi pedig Csapó Gábor vízilabda iskolájába jár, emellett teniszezik és focizik is” – tudtuk meg Rékasi Károlytól.
A szűréseken résztvevők egyébként kitartóan álltak sorba mind autogramért, mind egészségük teszteléséért. A több száz ember közül a 77 Elektronika szakemberei 31 magas vércukorszintet találtak, közülük 16,5 mmol/l volt a legmagasabb érték, mely a megengedett szint háromszorosa. Valamennyivel kevesebb koleszterinproblémát szűrtek ki az Accutrend szakápolói, ők 16 esetben találtak magas szintet. A legmagasabb vérnyomás ezen a napon 167/101 volt, de összességében 27 kiugró eredményt számoltak az Omron szakemberei. Melanoma-vizsgálatra is sokan jelentkeztek, közülük 6 embernél találtak gyanús anyajegyet a La Roche Posay bőrgyógyászai. Az eredményekkel Szolnok is közelebb került az Alapítvány által meghirdetett „Legegészségesebb város” cím elnyeréséhez. Ezt a díjat november 14-én, az Egy csepp Világnapon az a megyeszékhely kaphatja meg, ahol az Alapítvány munkatársai a legtöbb látogatóval és a legjobb eredményekkel találkoztak.
Az ECSET folytatódik, tizenhatodik állomásként szeptember 3-án, Salgótarjánban jelennek meg Erős Antónia Alapítványának szakemberei. Addig is, friss egészségügyi hírekről a www.egycseppfigyelem.hu-n érdemes tájékozódni.
Kapcsolódó cikkek:
Debreceni állomására érkezett az ECSET
Erős Antónia és Vujity Tvrtko együtt nosztalgiázik
Kecskeméten találkoztak az RTL Klub sztárjai

