A baba első igazi étkezése

A baba első igazi étkezése

Az első lépések, az első szavak − minden, amit a baba elsőként csinál, különleges a család számára. Mivel a táplálkozás kiemelkedően fontos szerepet játszik a gyermek fejlődésében, a baba által elfogyasztott első igazi étel szintén eseményszámba megy. Ezért határozta el a Braun, hogy a gyermekdietetikus Marion Noble-lel együttműködve megkönnyíti a váltást.

 

Minden anyuka számára izgalmas időszak, amikor a baba a tejről a szilárd ételekre vált, de az átmenet az érdekesség mellett némi aggódásra is okot adhat. Nehéz ugyanis kitalálni, hogy a körülbelül hathónapos babánál mikor jön el pontosan az idő, amikor meg lehet próbálkozni a szilárd táplálékkal.

 

Azonban vannak olyan könnyen észrevehető jelek, amelyek utalnak rá, hogy szemünk fénye készen áll a következő szakaszra. Ilyen például, amikor a baba már nem tűnik etetés után jóllakottnak, ha önállóan felül, ha folyamatosan rágna és mindent a szájába vesz, vagy ha már pontosan elér és megragad tárgyakat. Mindezek arra utalnak, hogy a baba felkészült a szilárd táplálékra. Fontos azonban, hogy átállás előtt mindig beszéljünk a gyermekorvosunkkal.

 

Amikor a baba készen áll, az egy különleges alkalom, ezért nem mindegy, hogy milyen ételt készítünk neki. A Braun Multiquick MR320 botmixerben ideális konyhai segítőtársra találunk a feladathoz. A botmixerrel egyszerűen összeállíthatjuk a pici ételét, de a készülékkel az egész családnak is könnyedén főzhetünk, számos ízletes és tápláló ételt pillanatok alatt elkészíthetünk.

 

A Braun a neves gyermekdietetikussal, Marion Noble-lel közösen száznál is több bébi receptet állított össze babák és kisgyermekek számára, amelyek alapján akár tápanyagban gazdag, családi ételsorokat is megfőzhetünk. Ugyanakkor a Braun Multiquick MR320 botmixerrel nem csupán könnyen használható készüléket kapunk, hanem ráadásképpen a dobozában található „Braun útmutató a kisgyermek táplálkozásához” kiadványban könnyen elkészíthető recepteket és babákra vonatkozó, hasznos táplálkozási tanácsokat is olvashatunk.

 

Bébi receptek

 

6-9 hónapos korig 

Banános almapüré (4 adag lesz belőle, elkészítési idő: kb. 5 perc) 

Hozzávalók: 1 kis érett banán (kb. 10 dkg), 1 nagyon érett alma, meghámozva és felvágva (kb. 15 dkg)

Elkészítés: Hámozzuk meg a banánt, és vágjuk apró darabokra. Helyezzük a banán- és az almadarabokat egy edénybe, majd adjunk hozzá egy kis vizet vagy almalét. A Braun Multiquick MR320 botmixerrel turmixoljuk simára a gyümölcsöket.

 

9-12 hónapos korig

Répa- és burgonyapüré (4 adag lesz belőle, főzési idő: kb. 5 perc) 

Hozzávalók: 2 répa, meghámozva és felkockázva, 2 kisebb burgonya, meghámozva és felkockázva

Elkészítés: Főzzük vagy pároljuk puhára a répa- és burgonyakockákat (pl. a Braun ételpárolóban, kb. 15 perc), majd csepegtessük le és hagyjuk kihűlni a zöldségeket. Turmixoljuk krémesre a Braun Multiquick MR320 botmixerrel.

 

Ötletek, amellyel varázslatossá tehetjük a baba első igazi étkezését

  • Válasszuk meg körültekintően a megfelelő pillanatot. Legyen a baba és a mama is nyugodt és figyelmes − az ebédidő például ideális az első próbára.
  • Csillapítsuk a baba étvágyát először egy kis tejjel − fokozatosan szokjon hozzá a szilárd táplálékhoz, ne egyen rögtön komplett fogásokat.
  • Győződjünk meg róla, hogy a baba jól megtámasztva ül az etetőszékben, és ne hagyjuk, hogy például a tévé elvonja a figyelmét.
  • Etetőkanállal etessük a babát. Ha az étel azonnal visszajön, próbálkozzunk ismét mindaddig, amíg a baba hagyja. Ne felejtsük közben mondogatni, milyen finom is az étel!
  • Ne adjunk a babának túl sokat. Meglepően tapasztaljuk majd, hogy eleinte milyen kevés elég neki a telítettség-érzéshez. Lehet, hogy már két-három kanál étellel is beéri.

 

Kapcsolódó cikkek:

Az elhízás kisbaba korban kezdődik?

Amikor a baba már nem csak tejet fogyaszt… – tippek a hozzátápláláshoz

Irány a szabadba! – A babának létfontosságú a friss levegő

  • Facebook
  • IWIW
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Share/Bookmark