Születés hete – a családdá válás ünnepe

Születés hete – a családdá válás ünnepe

A hagyományoknak megfelelően május első vasárnapján, május 1-jén kezdődik a kilencedik Születés Hete országos rendezvénysorozat, melynek mottója a „Család és hivatás”. Közel 80 helyszínen színes, kulturális, szakmai és tájékozató jellegű programokkal várnak minden babára vágyó párt, várandóst, anyukát, apukát, nagyszülőt, családot.

Idén először Erdély is csatlakozott a kezdeményezéshez. A Születés Hete 2011 háziasszonyai Szalay Kriszta és Farkasházi Réka színművésznők, Benda Judit egészség-tanácsadó, Dézsi Réka dúla és Madai Krisztina coach.

A Születés Hete célja, hogy látogatóik minél szélesebb körben jussanak információhoz – főként a várandósság, szülés-születés, a női szerepek megélése, anyaság-apaság, gyermekágy és a csecsemőkor témájában – azért, hogy döntéseiket (kutatásokra, szakértő véleményekre alapozva) tájékozottan hozhassák meg. Az idei „Család és hivatás” mottónak megfelelően a legtöbb helyen szó lesz munkaügyi és munkajogi témákról is, emellett a kismamák, anyukák megtalálhatják az évről évre nagy érdeklődéssel fogadott szülésfelkészítéseket, szoptatási tanácsadásokat, hordozó alkalmatosságok (kendők, kenguruk stb.) bemutatóit is.

babák-mamák

Május 1-jén Budapesten a Varázskert BabaMamaHáz Zuglói Gyermekközpontban reggel 10 órakor Születésfa ültetésével kezdődik az idei programsorozat, ahol a résztvevők gyermekeik nevével díszítenek és ünnepélyes formában avatnak fel egy fát. A későbbiekben Szalay Kriszta, Benda Judit és Farkasházi Réka mesélnek anyává válásuk történetéről. Május 2-án 09:45-kor ugyanitt dr. Bagdy Emőke professor emeritus klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta tart előadást a korai szülő-gyerek kapcsolatról és annak hatásáról a későbbi személyiségfejlődésre. Május 3-án, kedden 10-11:30-kor a Perinatus Alapítvány (1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 3.) Gömbölyödő klubjába várják azokat a kismamákat, akik szívesen beszélgetnének a várandósság örömeiről és nehézségeiről, a testi-lelki változásokról, a kapcsolatok átalakulásáról.

2011. május 4-én Debrecenben 11:30-kor a Babamosoly Bemutatóteremben Szováthyné Kata beszél a dúla várandósság és szülés alatti szerepéről. Aznap 13 órakor Miskolcon a Holdam udvarban Kárpáti Tímea Kriston Intim Torna tréner a gátvédelem lehetőségeit tárja fel, 17 órakor pedig a budapesti Életkörben Strasszer Kata beszél az erőszakmentes kommunikációról. Május 5-én 10:30-kor a kecskeméti Katona József Könyvtárban Baltásné Nagy Ildikó mondókákat, versikéket tanít babáknak, mamáknak, papáknak. Aznap 14 órakor Dunaújvárosban az Egészségmegőrzési Központban Léránt Erika egészségnevelő a szülővé-családdá válás pszichológiájáról tart előadást. Május 6-án 14 órakor Szentesen, a Megyeházán Földesi-Kardos Réka Természet közeli nevelés ma címmel ad gyakorlati és elméleti tanácsokat. Aznap 17:30-kor Keszthelyen a Balaton Színházban Agócs Gergely mesemondó arról beszél, hogy a mesélés milyen szerepet játszik a kisgyermek életében. Május 7-én 10:30-kor Székesfehérváron a Kodolányi János Főiskolán Noll Andrea Nandu holisztikus bába Édes igenjeink címmel beszél a szexualitásról, a fogantatásról és a háborítatlan szülésről. Aznap 13 órakor Zalaegerszeg a Keresztury ÁMK-ban Anyaság és hivatás címmel lesz kerekasztal-beszélgetés, 16.30-kor Szentgotthárdon Dériné Tóth Andrea ismerteti az Aranyóra, a szülés utáni első óra fontosságát, míg május 8-án 11 órakor Egerben Szakács Ibolya terapeuta beszél arról, hogy mennyire fontos a természetes életmód a babavárás idején is.

A szervezők között vannak dúlák, kismamák, szülésznők, védőnők, lelkes házaspárok, baba-mama klub, női kör, szülészet, művelődési ház és más intézmény is. Több neves személyiség – Demcsák Zsuzsa, Juga Veronika, Ábel Anita – is támogatja munkájával, jelenlétével a rendezvényt.

Részletes programajánlók és további információk: www.szuleteshete.hu

Kapcsolódó cikkek:

Nehéz sorsú édesanyákat támogattak a hírességek – fotókkal

A baba első igazi étkezése

Vitaminpótlás 1-3 éves kor között

  • Facebook
  • IWIW
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Share/Bookmark