Egy asztalnál a séfek színe-java

Egy asztalnál a séfek színe-java

Negyedik alkalommal rendezték meg a New York Kávéház Mélyvíz Éttermében a Séf Asztal vacsorát. Az ország neves séfjeinek összefogása a közös főzés öröme mellett lehetőséget ad arra is, hogy a szakma kiválóságai egymástól tanuljanak, lessenek el trükköket.

Image00001A Séf Asztal kezdeményezést Bernát Dániel, Kerekes Sándor, Merczi Gábor séfek és Pintér Árpád gasztrofotós indította el 2010 végén. Az eredetileg szakmai közösségi oldal létrehozásán gondolkodó séfek olyan programot szerettek volna létrehozni, ahol – az egyébként vetélytársak – akár egymástól is tanulhatnak, megvitathatják a munkájuk közben felmerült kérdéseket, jókat esznek, és jól érzik magukat, emellett személyesebbé tehetik a vendéglátást. A közösen elkészített fogásokat pedig az ételek megálmodójának bemutatója mellett kóstolhatja meg az a szerencsés 40 vendég, akik az óriási érdeklődés ellenére is még kaptak jegyet a programra. A tegnapi rendezvényen többek között eper-rózsabors-máj, osztriga-alma, marhanyak-kása és cékla-mángold-szarvas alapanyagokból készült ételkreációk kerültek az asztalokra, az étkeket kiváló magyar borok és pezsgő kísérték. A séfek nagy hangsúlyt fektetnek az étel-bor minél tökéletesebb párosítására, ezért a vacsorákat minden alkalommal hetekkel megelőzi a szervírozandó borok kóstolója. E borkóstoló a Séf Asztal hivatalos sommelier-je, Varga Norbert vezetésével történik, a séfek pedig minden tételnél megbeszélik, hogy mely alapanyag lenne tökéletes társa az adott nedűnek. E kóstoló végén a séfek egyeztetik, hogy melyik fogást ki készíti.

Bár első alkalommal még csak öten főztek együtt, a résztvevők száma folyamatosan bővül, változik. A negyedik vacsorán Ádám Csaba (Kereskedőház Café), Jászai Tibor (Prímás Pince Étterem), Bernát Dániel (U26 Étterem), Vidák Zoltán (Rókusfalvy Fogadó), Fülepi Kálmán (Bonnie Restro), Takács Lajos (Olimpia Vendéglő), Kerekes Sándor (Almárium Bisztro), Világ Viktor, Wolf András (Salon Étterem) vettek részt, közülük első alkalommal Fekete Antonio (Aranyszarvas Étterem) és Jahni László (Kistücsök Étterem). A „maratoni” vacsorán 10 fogást tálaltak a vendégeknek, minden séf egy-egy fogást készített el, a házigazda pedig az aperitifhez szervírozott köszöntőfalatokat mondhatta magáénak.

A vacsora előtti, a sajtónak szervezett zártkörű kerekasztal-beszélgetésen Wolf András, a rendezvény házigazdája, a Salon Étterem Executive Chefje elmondta, nem várták, hogy ekkora érdeklődés lesz az esemény iránt már a negyedik alkalommal. A séfeknek rendkívüli élmény, hogy kötetlen hangulatban, mindig más konyhájába betekintve alkothatnak, kísérletezhetnek, és ezt megoszthatják egymással, a vendégek elégedettségét pedig mindannyian a közös munka megkoronázásaként élik meg.

A Séf Asztal következő eseményére a Vendéglátás magazin éves partyjával egybekötve 2011. október 24-én este kerül sor a Gundel Étteremben, ahol Merczi Gábor séf lesz a házigazda. A szervezők tervei szerint a jövőben vidéken is minél több helyen szeretnének közös főzéseket szervezni.

Séf Asztal étrendImage00003

New York Kávéház Mélyvíz Étterem

2011. szeptember 15.

Köszöntőfalatok

Törley Chardonnay Nyerspezsgő 2007 Methode Traditionelle

Wolf András, Salon Étterem, Budapest

*

Eper-rózsabors-máj

Jackfall Rózsabimbó 2010

Ádám Csaba, Kereskedőház Café, Szentendre

*

Image00005Profiterol-kecsketúró

Bezerics Pogányvári Cserszegi Fűszeres 2009

Jászai Tibor, Prímás Pince Étterem, Esztergom

*

Osztriga-alma

Válibor Kéknyelű 2010

Bernát Dániel, U26 Étterem, Budapest

*

Csirke-rák

Válibor Olaszrizling 2010 „Öreg tőkék bora”

Fekete Antonio, Aranyszarvas Étterem, Budapest

*

Kakas-gomba

Válibor Szürkebarát 2010

Vidák Zoltán, Rókusfalvy Fogadó, Etyek

*

Marhanyak-kásaImage00007

Strekov 1075 Kürti Szentlőrinc 2007

Jahni László, Kistücsök Étterem, Balatonszemes

*

Kacsa-barack

Tokaji Furmint Barrique Grand Selection 2009 Tokaj Kereskedőház

Fülepi Kálmán, Bonnie Restro, Budapest

*

Cékla-mángold-szarvas

Villányi BGB Cuvée 2009 Jackfall Bormanufaktúra

Takács Lajos, Olimpia Vendéglő, Budapest

*

Image00006Kaviár-rózsa

Törley Francois President Rosé Brut 2007

Kerekes Sándor, Almárium Bisztro, Budapest

*

Méz-sütőtök

Tokaji Arany Grand Selection 2009 Tokaj Kereskedőház

Világ Viktor, Budapest

Kapcsolódó cikkek:

4 hozzávaló – szakácskönyv

Megoldás a laktózérzékenységre – mindenki igyon tejet!

  • Facebook
  • IWIW
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Share/Bookmark