A téli időszak beköszöntével minden háziasszony szembekerül azzal a problémával, hogy egyre nehezebben tudja elkészíteni családja számára, azokat a kedvenc ételeket, melyek nem csak ízletesek, hanem táplálóak is. Ilyenkor a piacokon már nem találhatóak friss zöldségek, a fagyasztott termékeket pedig körülményes szállítani, a konzervekkel kapcsolatban pedig sok tévhit kering a levegőben.
A Bonduelle egy főzéssel egybekötött eseményen bizonyította be, hogy egy adag – modern technológiával, tartósítószer nélkül előállított – konzerv kukorica vagy borsó is kiváló alapanyaga lehet nem csak a hétköznapi, hanem az ünnepi menünek is.
„Ahány ház, annyi szokás” tartja a népszerű mondás. Ez nem csak a mindennapi életünkre, hanem az általunk elkészített ételekre is igaz. „A konzerv zöldségek nem az ördögtől valók, nem vétünk, ha felhasználjuk őket a konyhában. A Bonduelle által biztosított termékek – is szigorú előírásoknak felelnek meg, magas minőségűek és hőkezeléssel tartósították őket, azaz tartósítószereket nem tartalmaznak.” – mondta el a főzés levezénylője Hargitai György mesterszakács, majd hozzátette: „Egy jó étel alapkövetelménye a frissesség és a zamatos íz.
Itt minden konzervzöldségekből készült, hiszen ezek a kukoricák, gombák, zöldborsók megőrizték friss ízüket. Ezt a megfelelő időzítéssel éri el a Bonduelle, azaz, a betakarítás és a feldolgozás között csak pár óra telik el. Olyan menüsort állítottunk össze a céggel közösen, amelyek jó példái annak, hogy ezekből a kiváló minőségű alapanyagokból egyszerű, de mégis fenséges ételek készíthetőek.”
A közös főzésen olyan fogások készültek el a Bonduelle prémium minőségű termékeiből, mint a márványsajtos, lazacos kukoricasaláta, vagy a gombás-sajtos harcsafilé. A Bonduelle gondolt az ünnepi készülődésre is, ezért a receptek között olyan ételek is szerepeltek, amelyek a nagy ünnepi nyüzsgésben is könnyen, és egyszerűen elkészíthetőek.
„A zöldségek élettani hatását azt gondolom, hogy nem kell bemutatnom, mégis sokan vannak, akik nem fogyasztják el a napi ajánlott mennyiséget. Ezek ásványi anyagokban, rostokban és vitaminokban gazdag ételek, melyekre a téli hónapokban fokozottan szüksége van a szervezetünknek.” – mondta el Vági Zsolt a Nemzetközi Táplálkozáskutató Intézet igazgatója, majd hozzátette: „Általános tévhit az, hogy a konzerv kukoricák, gombák – összességében a konzerv zöldségek és gyümölcsök – rossz minőségűek és egészségtelenek. A főzés során felhasznált konzervzöldségeknek komoly minőségbiztosítási szűrőn kell átesniük, mielőtt forgalomba kerülnének. A változatos és egészséges táplálkozás irányelveit követve bátran szerepeltethetjük őket az étrendben. A konzervgyártás során ugyan egyes vitaminok mennyisége csökken – pl. a C-vitaminé – de vannak a zöldségekben hőre kevésbé érzékeny vitaminok is (egyes B-vitaminok), valamint a rostok, ásványi anyagok sem szenvednek kárt a hőkezeléstől.”
A Bonduelle nem titkolt célja az volt, hogy megmutassa azt, hogy a kiváló minőségű konzervtermékeiből, egészséges és ízletes ételek készíthetőek, melyek a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelelnek, legyen az egy hétköznapi vagy ünnepi menü.
Kapcsolódó cikkek:
A magyar kukoricánál jobb nincsen
Uborkafarm – Üvegbe zárt tavasz


