„Szocializmus játékszerei” – működtethető játékokkal, a Közlekedési Múzeumban

„Szocializmus játékszerei”  – működtethető játékokkal, a Közlekedési Múzeumban

Működtethető modellekkel, kultikus játékokkal idézi fel egy kor játékiparát a „Szocializmus játékszerei” kiállítás a Közlekedési Múzeumban. A tárlat azt mutatja meg, hogy a milyen képet közvetített a gyermekek felé az élet minden területét uraló és irányító állam magáról – és milyenek is voltak valójában a szocialista ipar által gyártott játékok.

A kiállítás felidézi a szocialista tábor, azaz a Szovjetunió, az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország, Bulgária, Románia, Kína és természetesen Magyarország játékiparát, a hazánkban készült mechanikai játékokat és számos, ritkaságszámba menő, nagy értékű gyűjteményi darabot.

játék állóA játékok jelentős része a hiánygazdaság keretei között készült, gyakran inkább statisztikai célok kielégítésére szolgált, így e termékek nem egy esetben komoly esztétikai, minőségbeli problémákkal küzdöttek. Mindezek dacára sokak számára egy-egy játékszer azonban valóban máig emlegetett, kedves emlék maradt…

A tárlaton olyan, ma már kultikus játékok is láthatóak, mint a lábbal hajtott szovjet Moszkvicsok, a cseh és keletnémet autómodellek, a PIKO játékvasutak – vagy a magyar „slágertermékek”: a Pénzverdei modellvasút illetve az évtizedeken keresztül változatlan formában, milliós példányszámban gyártott lendületautók, a futurisztikus küllemű holdjáró vagy a csilingelős mozdony.

Mindez nem csak „steril” múzeumi környezetben tekinthető meg, a kiállításban felidéznek egy 60-as évekbeli karácsonyi életképet, egy korabeli nappali szobát, ahol a gyerekek a karácsonyi ajándékokat bontogatják, és mindeközben az „új” diafilmeket nézik.

A játékok közül több – a modellvasút, és autóverseny pályák – a látogatók által működtethető.

A kiállításon a látogatók ízelítőt kapnak a kor játék-reklámozási technikáiból: korabeli plakátok- és MTI-fotók idézik meg az egykoron rendkívüli népszerűségnek örvendő játékvásárokat és játékkiállításokat.

játék fekvő

A kiállítás a Magángyűjtők Hónapja keretében, a Műszaki Örökség Program égisze alatt valósul meg, a programhoz csatlakozó gyűjtők ritka és korfestő kincseiből.

A „Szocializmus játékszerei” című tárlat 2011. december 8. és 2012. február 19. között látható a Közlekedési Múzeumban (XIV. kerület, Városligeti krt. 11.).

Kapcsolódó cikkek:

Jazzmese egyenesen az üveghegyről – videóval

Egyedi macik karácsonyra

Legyen karácsonykor minden gyermek arcán széles mosoly

  • Facebook
  • IWIW
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Share/Bookmark