A világ legkülönlegesebb Levi’s üzlete nyílt Amszterdamban – fotókkal

A világ legkülönlegesebb Levi’s üzlete nyílt Amszterdamban – fotókkal

Aki járt már Amszterdamban, biztosan tudja, hogy a Kalverstraat a város legnyüzsgőbb bevásárló utcája, ahol a legjobb boltok találhatók. Ezen az utcán nyitotta meg egyik legkülönlegesebb üzletét a Levi’s. A 250 m2-es, 6 méter belmagasságú üzletet újrahasznosított anyagokból építették fel.

Nem csak, hogy újrahasznosított, de különleges anyagokról van szó. Asztalok helyett kiszuperált templomi padokon helyezték el a farmereket. Polcokat meghajlított és összehegesztett metál csövekből alakítottak ki, amiket aztán színesre festettek. A lakberendezők összegyűjtötték Amszterdam város csatornáiból az eldobott, régi bicikliket, amiket aztán a falakra és a plafonokra felszerelve, dekorációként lógattak le.

Az üzletet, sajátos berendezése mellett, különlegessé teszi továbbá az is, hogy a későbbiekben majd kulturális eseményeknek, kiállításoknak, helyi művészek előadásainak is helyet fog adni. Az üzlet megnyitóján már alkalom is adódott erre, hiszen az amerikai-belga énekes – zeneszerző, Trixie Whitley lépett fel egy meghitt koncert keretében.

Az üzlet különleges karakterét kiemelve, a fiatal rendező Paul Geusebroek készített egy inspiráló videót, ami ezen a linken megtekinthető:

Nézd meg az üzletről készült videót!

Nézd meg a különleges üzlet fotóit!

Kapcsolódó cikkek:

Színezd ki a telet a Levi’s kabátjaival – fotókkal

Bemutatkozik a NótaTatyó

Nanushka – mesék ihlette divat

  • Facebook
  • IWIW
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Share/Bookmark