A Symbol, szokásához híven ismét egy világváros nyüzsgő életét igyekszik a budapesti közönség számára is elérhetővé tenni, és a nagy sikerű „So Happy in Paris?” party után most New Yorkot veszi célba. A várost, ami sosem alszik, egy olyan királynő fogja prezentálni január 21-én, akinek neve senki számára sem lehet ismeretlen: az estét Barbara Tucker színes előadása teszi felejthetetlenné.
Minden zenei stílusnak megvannak a maga ikonjai: a rocknak a Beatles vagy a Rolling Stones, a soul-nak Steve Wonder, s ha ezt a felsorolást folytatjuk, akkor kétségtelen, hogy a house zene koronázatlan királynőjének Barbara Tuckert tekinthetjük. A Symbol közönsége most megtapasztalhatja, mitől is olyan fenséges az énekesnő, hiszen Barbara januárban hazánkban kizárólag itt lép színpadra.
Barbara Tucker nem csak Amerikát hódította meg, de nevét az egész világon ismerik, és összekötik a house, a dance és az R&B zenével. Nem csoda, hiszen slágerei között jegyzik a „Beautiful People”, „I Get Lifted”, vagy a „Stay Together” című számokat, melyekkel meghódította a slágerlistákat, emellett olyan zenei ikonokkal dolgozott együtt mint Moby vagy David Guetta. Barbara szenvedélyes műsorával és a színpadról áradó energiájával az első perctől rabul ejti a közönségét.
A jóból sosem elég, így a díva mellett a színpadra lép még Muzzaik, Toto Jr., Sweethome Geri is!
Időpont és helyszín: 2012. január 21. Symbol
Tekintsd meg videónkat!

