Popper Péter a hazai lélekgyógyítás egyik legkiemelkedőbb és legtöbbet idézett alakja volt és ma is az, hiszen számos könyve és publikációja révén tanításai – olvassunk, gondolkodjunk, majd megint csak olvassunk és gondolkodjunk! –, tovább élnek. A „legtöbbet dolgozó lusta ember Budapesten” szellemi örökségét özvegye gondozza, aki szívvel-lélekkel dolgozik azon, hogy Popper Péter eddig kiadatlan művei tematikus könyvsorozat formájában mielőbb megjelenhessenek. Ezt a törekvést segítené az első Lélekpillangó Életműdíj elnyerése.
Popper Péter pszichológusként rendkívül termékeny író volt, hiszen számos könyve (mintegy 50 db) és közel 300 publikációja jelent meg, két színdarabját és egy táncjátékát is bemutatták, tévéműsoraiért pedig többször is nívódíjban részesült. Munkásságáért a Magyar Köztársaság Középkeresztjével, Török Sándor díjjal, Fehér Rózsa díjjal és Demény Pál emlékéremmel tüntették ki.
Popper Péter neve hallatán – a számos könyv és bölcs gondolat mellett – nagy valószínűséggel az ő alakja is megjelenik lelki szemeink előtt, amint Buddha nyugalmával és áradóan békés mosolyával beszél a zsúfolásig megtelt előadóteremben az élet és a lélek nagy dolgairól.
A tanár úr közvetlen stílusával és emberségével mindig is népszerű volt a hallgatósága körében, akik, a közel két éve eltávozott szakember korábbi előadásain rögzített felvételek nyilvános vetítésein is tömegesen vesznek részt.
A többségében a vidéki előadókörutak alkalmával rögzített anyagokból készült el a tematikus könyvsorozat első kötete, Az élet sója, amelyet Popper Péter özvegye lelkesedésének és töretlen munkájának köszönhetően, a jövőben további könyvek követnek majd – ehhez nyújtana hathatós segítséget a Lélekpillangó Életműdíjjal járó elismerés és adomány.
A posztumusz adható Lélekpillangó Életműdíj legfontosabb célja pontosan az, hogy olyan hazai neves emberek munkásságára hívja fel a figyelmet az elismeréssel, akik arra tették fel az életüket, hogy minél több ember számára mutassanak utat, másfelől pedig az ő munkásságuk gondozását, továbbadását segítse a szellemi örökösök, alapítványok támogatása révén.
A Lélekpillangó névre keresztelt kezdeményezés kapcsán létrehozott web- és facebook oldalon január elejétől március 8-áig lehet szavazni az első Lélekpillangó Életműdíj három prominens jelöltjére, köztük Szepes Máriára, Biegelbauer Pálra és Popper Péterre, az oldalon való előzetes regisztráció után.
A szavazás pontos állásába a szavazók csak különleges alkalmakkor, mégpedig teliholdkor és újholdkor kapnak betekintést. A szavazás végeredménye, azaz a győztes személye és egyúttal a győztes munkásságának gondozását segítő örökös vagy alapítvány kiléte – májusban a díjátadó gálán derül ki.
A díjátadón a győztes megkapja Gáll Gregor szobrászművész Lélekpillangó Életműdíj kisplasztikáját, valamint azt az anyagi támogatást, amelyek összegyűjtéséből a szavazók is kiveszik részüket. A jelöltekre leadott voks mellett tehát az adomány összege is függ a lelkes szavazóktól.
Kapcsolódó cikkek:
Ezt add össze – elindult a creative selector



szomoru es fajdalmas amikor tanitok tavoznak az elok sorabol hianyzik