Rekordkísérlettel nyitja meg Magyarország legnagyobb szárazcsúszda-parkját a Katica Tanya: egy húszfős csoport egy teljes napon keresztül, megállás nélkül csúszdázni fog. A rekordkísérlet mellett a park megnyitója és egész napos programok várják a csúszdázni vágyókat – kicsiktől egészen a legidősebbekig.
„Egy teljesen egyedi kísérletről van szó, melyben a Zöldpont Életmódklub húszfős csapata vesz részt” – mondja Handó Eszter, a Katica Tanya Aktív Pihenésközpont ötletgazda-tulajdonosa. – „A társaság már számos nagy kihíváson túlvan, szoktak szervezni túraversenyeket, futóversenyeket, kerékpártúrákat, de maratoni csúszdázással eddig még nem volt dolguk. A sok kirándulás és futás mellett mindannyian jó erőben vannak, s bár úgy tűnhet, hogy a csúszdázás csak egy egyszerű móka, ez nem így van. Ugyan egy-két csúszás nem megerőltető, de 24 órán keresztül kemény fizikai megterhelést jelent, hiszen ez a fajta mozgás a hegymászáshoz hasonlít leginkább. A rekord alatt a csapat összesen több, mint 40 km-es távot fog megtenni, s ezt úgy kell elképzelni, mintha mindez lépcsőzés közben valósulna meg. Sőt, az állandó le-fel mozgástól több, mint 1500 méteres szintkülönbség változás terheli a vállalkozók szervezetét. Azonban nem aggódom miattuk, hiszen erőnlétükből kiindulva biztos vagyok abban, hogy a végsőkig harcolnak a rekordért. Ehhez azonban szurkolásra is szükség van, így arra kérünk minden környékbelit, hogy látogasson el a patcai Katica Tanyára, és buzdítsa a csúszdázókat!”
A rekordkísérletben résztvevő csapat már megkezdte a felkészülést a non-stop csúszdázásra, mellyel szeretnék felhívni a figyelmet a környék természeti értékeire és az aktív pihenés fontosságára is.
A Katica Tanyán található a Magyarországon egyedülálló 2 szintes felnőtt játszó és 4 szintes gyerek játszólabirintus. Ezt egészíti ki a három beltéri óriás csúszda, melyek 4.5, illetve 6.5 méter magasak, így bárki megtapasztalhatja a szabadesés érzését. Sőt, aki a hirtelencsúszdát választja, úgy érezheti magát, mintha egy igazi repülőből ugrott volna ki. Az élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt elérhető, hiszen nincs súlykorlát és korhatár sem, vagyis egyszerre akár három generáció is élvezheti a csúszdázás örömeit.
Kapcsolódó cikkek:
Darth Vader megfejt egy tehenet
Veled van az Erő? Állj ki Darth Vader ellen!


