Bálint Gazda újra a képernyőn

Bálint Gazda újra a képernyőn

Kicsivel több, mint egy éve még az életéért aggódtunk, ma pedig már ismét régi fényében tündököl Bálit Gazda. Az élő legenda a Spektrum Home Green Team című kertészeti műsorának Dr. Kert rovatában ad választ a nézők kérdéseire.

Dübörög a Green Team, az idei kertszezonban 100 vadonatúj epizóddal jelentkezik a saját gyártású kertészeti sorozat a Spektrum Home-on. Emellett egy élő legendával is bővült a stáb, hiszen Bálint György, azaz Bálint Gazda lett a Dr. Kert rovat házigazdája, aki 28 éven keresztül (1981 és 2009 között) állandó arca volt a Magyar Televízió Ablak című magazinműsorának, így Magyarországon ikonként tartjuk számon.

Balint leadGyuri bácsi szinte csodával határos módon épült fel tavaly februári autóbalesetéből, és most újra frissen, vidáman és egészségesen találkozhatnak vele a képernyőn a Green Team nézői. A Spektrum Home naponta jelentkező kertészműsorában a 93 éves Mester szinte kimeríthetetlen szaktudásából merítve, a tőle megszokott profizmussal és hozzáértéssel, mégis közérthetően válaszol a nézők kérdéseire, ahogy tette azt majd három évtizeden át az Ablak című műsorban is.

A Green Team tagjai – McMenemy Márk és kertésztársai, valamint a szinte kizárólag fiatalokból álló stáb – mindig lelkesen készül azokra a forgatási napokra, melyeken a Mesterrel dolgoznak együtt, hiszen a rendkívül jó humorú „médiakertész” ma is pont olyan vidám és gyors gondolkodású, mint fénykorában. Gyuri bácsi rendkívül természetesen kezeli a forgatási szituációkat, nincsenek sztárallűrjei. Bár hatalmas lexikális és gyakorlati tudással bír, nyitott az újdonságokra és mindmáig kész tanulni is, talán éppen ezért olyan inspiráló, ahogyan dolgozik. A Mester a kertészkedésben már csak módjával vesz részt, de ennek egyetlen oka, hogy a családi kert díszkert funkciót kapott, míg az ő kedvencei inkább a haszonnövények. Ettől függetlenül azért vannak munkálatok, amiket hajlott kora ellenére sem enged át másnak, ilyen például a metszés.

A Green Team-et és benne Bálint Gazdát minden hétköznap 17:00 órától láthatják a nézők a Spektrum Home-on.

  • Facebook
  • IWIW
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Share/Bookmark