Mokoomba, Taram, Naked, Khamoro, Nyári Kálmán, Kökény Attila, Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes, Szilvási Gipsy Folk Band, Fatima, Báró, Kicsinyúl, Andreas, Grófo és kis Grófo, hogy csak néhány nevet említsünk a 40 romazenekarból, akik július 19 és 22 között lépnek föl az Akvárium Klubban, ahol a roma muzsikán túl mozdulatszínház, kiállítás, filmvetítések adják a fesztivál négynapos programját
Az európai kultúra világszerte ismert és elismert értékei között tartják számon a cigányzenét, amely nem azonos a cigányfolklórral: ez egy egyedülálló előadói stílus, hangszerelés és hangzás. A magyar cigányzene ma olyan nemzeti és európai kulturális érték, amelyre méltán büszke Magyarország, s amelynek megőrzése és megújítása kiemelt feladat. A cigányzene hangzásvilága és stílusa a városi „professzionális” zenészek évszázadok alatt kiforrt és generációról generációra fejlődő tudáskincse. Nem csupán a zenész cigányságé, hanem az egész magyarságé – a világ kultúrájáé.
A Si Love – Is Love fesztivál a cigány muzsikát, kultúrát kívánja bemutatni a látogatóknak. A rendezvényen nemcsak magyar, hanem a környező országokban élő roma zenekarok is bemutatkoznak.
Fellépő zenekarok:
Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes
A muzsikusok átlag életkora 28 év. Valamennyien képzett zenészek, akik a Talentum Zeneművészeti Iskolában valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában szerezték zenei alapismereteiket.
Koncertjeinken a népzenén, cigányzenén és operett-részleteken kívül neves zeneszerzők – Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Hubay Jenő, vagy Farkas Gyula – darabjait játsszák.
Naked (Srb)
A belgrádi Naked együttes zenéje a jazz-ben gyökerezik, de megannyi más ízesítéssel is büszkélkedik. Muzsikája a játékon és a játékosságon alapul, azaz állandó változásban van megannyi ösztönös rögtönzéssel és pillanatnyi hangulatokkal.
Hangzásukban ott van a funk lüktetése, a népzene számos motívuma, tört ritmusok, és egy kis pszichedélia, amely jórészt az effektezett hegedűhangoknak köszönhető. A teljes hangkép meghatározó eleme végig a szenvedélyes harmonika és hegedű párbaja marad.
Taram (Int)
A Taram zenéjének különleges ízét az adja, hogy a tagok megértik és elfogadják egymás eltérő zenei hátterének sajátosságait. A választott kompozíciókat átalakítják, hozzáadják saját zenei hagyományaik elemeit, és ennek eredményeképpen zenéjük tartalma gazdagodik, egyetemessé válik.
„A Taram névre keresztelt zenekar szerb énekesnője, Bojana Nikolic a balkáni népzene különböző vidékeire vezet el minket, míg a Közel-Keleten nagy névre szert tevő egyiptomi ney művész Mohammed Antar és a belga tangó-harmonikás Tuur Florizzone új hangzásokkal telíti meg és tereli új mederbe a dalokat.” (dalok.hu)
Mokoomba
A Mokoomba zenekar Zimbabwe és Zambia határán született, ahol a Zambezi folyó a legendás Viktória vízesésbe torkollik. A Tonga nép gyermekeiként nőtt fel a zenekar 6 tagja, akik népük kultúrájának hatásaiból táplálkozva alakították ki sajátos zenei világukat. Az énekes és ütőhangszeres Mathias Muzaza kivételes hangja által vezetve a Mokoomba átütő energiával hódította meg környezetét a táncra hívó afro-fusion stílusával.
A Mokoomba él, lüktet, és szó szerint robban a színpadokon.
2008-ban megnyerték a dél-afrikai Music Crossroads fesztivált, amely Zambia, Malawi, Tanzánia, Zimbabwe és Mozambique legjobb fiatal zenekarait lépteti fel. A sikert több európai meghívás méltatta, 2009-ben és 2010-ben felléptek Svédországban, Norvégiában, Spanyolországban, Hollandiában és Belgiumban, Olaszországban és Luxemburgban, majd a turnét a Csehország –beli Colours of Ostrava fesztivál koronázta meg, melyen a Cranberries előtt állhattak a nagyszínpadra.
Les Rom
A Les Rom zenekar 2010-ben alakult Budapesten. Debütáló koncertjüket a Chico and the Gypsies zenekar előtt, a budapesti Gödör Klubban adták. A közönségsikerrel övezett koncert és a pozitív visszajelzések arra ösztönözték a zenekar tagjait, hogy megkezdjék a stúdiómunkákat és felvegyék első demo lemezüket. A négy fiatal, ám mégis tapasztalt zenész, Kovács Antal Máté és Bordás Péter a Romano Drom, Rostás Zoltán a Romengo, zenekarokban is évek óta játszanak, míg Rostás Krisztián az Etnorom zenekar legújabb lemezén vendégzenészként szerepel.
Szilvási Gfb
A Szilvási Gipsy Folk Band története néhány tizenéves fiatalember közös muzsikálásából bontakozott ki. Az egykori Romano Glaso nevű Ki mit tud? -győztes zenekarból alakult kvintett a hagyományos roma népzene némiképp felújított változatát játssza, elegánsan és gördülékenyen keverve azt a balkáni dallamokkal, a latin hatásokkal sőt, időnként némi rappel. Semmi erőlködés, inkább elbűvölő lazaság, vidámság és könnyedség, amit a zenekar legutóbbi lemezének címe is jelez: A folklór felpofoz.
Khamaro
A lelkes, cigány és magyar fiatalokból álló csoport célja a magyarországi és közép-európai, autentikus cigány kultúra gyűjtése, megőrzése, áthagyományozása, színpadra állítása; de ezzel együtt XXI. századi, modern gondolkodású világpolgárokként betekintést nyújtanak a távolabb élő cigányság zenei és tánckultúrájába is.
Műsorukon egyaránt szerepelnek szatmári és dunántúli hallgatók, pergetők és táncnóták, vagy erdélyi, szerb és orosz cigány dallamok és táncok; ezt egészíti ki a makedón és keleti hastánc, az indiai és a flamenco koreográfiák. Az utóbbi időkben modern, tematikus összeállításokkal is sikeresen próbálkoznak.
A viszonylag fiatal zenekar máris két cd-vel büszkélkedhet: 2007-ben a Lingara (Csavargók),



