Elment a világpolgár

Elment a világpolgár

77 esztendős korában elhunyt Máté Imre, a Yotengrit-könyvek szerzője, többszörös irodalmi díjas költő, a Szabad Német Írószövetség (FDA) vezetőségi tagja, író, műfordító, 56-os forradalmár.

Máté Imre 1934-ben született Maglócán, a Rábaközben. Csornán érettségizett, majd az ELTE bölcsészkarán tanult magyar-történelem szakon, továbbá finnugor nyelvészetet és összehasonlító nyelvtudományt. Első verseit 17 éves korában írta. Ugyanakkor első tudományos munkáját is, a rábaközi nyelvjárásról, amelyért a Magyar Tudományos Akadémia elismerésben részesítette. 1954-től már lapok közölték verseit. A forradalom után viszont, egészen a rendszerváltásig, a tiltott kiadványok listáján voltak művei.

1956-ban az ELTE-n a reformokat követelő egyetemi ifjúság egyik vezéralakja volt – a „Kolhoz” néven ismert konspiratív csoport tagjaként tevékenykedett, s a legelső változásokat követelő folyóirat, a „Tiszta Szívvel” főszerkesztőjeként működött, amely még közvetlenül a forradalom előtt jelent meg. Az október 6-i tüntetés egyik szervezője, valamint a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségében (MEFESZ) a forradalom előestéjén alakult ELTE-s szervezet vezetőségi tagja lett. A forradalom kitörésétől fegyveres harcos, a Nemzetőrség keretében egy csapatot irányított. A november 4-ei szovjet támadás után Győrbe ment. Ott Szigethy Attila mellett, a Dunántúli Nemzeti Tanácsban vállalt szerepet. Feleségével, Darázs Mária festőművésszel, aki szintén fegyverrel is harcolt, végül menekülni kényszerült. Münchenben telepedtek le, házasságukból öt gyermek született.

kolto alloMáté Imre német egyetemeken – Göttingenben, Münchenben – fejezte be egyetemi tanulmányait, ám „esélytelen körülményei miatt” nem tudományos munkával tartotta el gyarapodó családját. Villany- és felvonószerelő képesítést szerzett, majd egy kis vállalatot alapított, amelynek jövedelméből idővel ösztöndíjat biztosított magyar egyetemistáknak, s támogatott nyugatra emigrált magyar írókat. Köteteiket saját tulajdonú kiadója, az Etana adta ki. Hosszú évekig a németországi magyar iparosok, vállalkozók egyesületének (MIKE) vezetőségi tagjaként, illetve elnökeként is működött. Létrehozta a Jó Szomszédság Klubját, hogy a Kárpát-medence, illetve Közép-Európa népeit közelebb hozza egymáshoz. A Szabad Európa Rádiónak külső munkatársa volt: főleg gazdasági, olykor kulturális cikkeket, tanulmányokat mutatott be. A rendszerváltásig ’56-os forradalmi múltja miatt Máté Imre nem merte betenni a lábát Magyarországra. A müncheni „Széchenyi Kör” egyik alapítójaként mindazonáltal komoly közéleti tevékenységet fejtett ki összmagyar viszonylatban is. A ’90-es években egyre gyakrabban látogatott haza. Tagja lett a „Magyarország 2000” parlamenti tanácskozásnak is. Végül a rábaközi Bágyogszováton települt le.

A Szabad Német Írószövetségben (FDA) vezetőségi tag lett, és a külkapcsolatok referense. Több versét olaszra fordítva is publikálták. Irodalmi pályázatot itthon csak egyszer nyert, és szülőhazájában nem kapott díjat költészetéért, de – mivel két nyelven verselt – Németországban elnyert irodalmi díjat, illetve többször sikerrel indult pályázatokon. A rangos hildesheimi nemzetközi lírai versenyen háromszor is nyertes lett. Magyar nyelvű versei megjelentek Németországban, majd idehaza is, emellett német nyelvű költeményeiből is születtek kötetek. Költői életműve a nyugati és az egyetemes magyar irodalom egyik legkülönlegesebb, legegyedibb, legegységesebb „szigete” – vélekedett Gülch Csaba, s hozzá hasonlóan a neves magyar kritikusok közül komoly elismeréssel adózott Máté Imre költészetének – mások mellett – Kabdebó Tamás, Péntek Imre és Kabdebó Lóránt is.

Máté Imre a Yotengrit 1-4. kötetekben jórészt a rábaközi tudók, illetve (gyógyító) táltosok hajdani – még gyerekkorában megismert – szubkultúráját, hagyományait dolgozta fel, tudományos igénnyel, ugyanakkor népszerűsítő módon. Magyar és német nyelven kritikákat, elbeszéléseket, paródiákat is publikált.

Hazafias helytállását a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (2004), a Szabadság Hőse kitüntetéssel (2006) és Győr-Moson-Sopron megye ’56-os Emlékplakettjével (2006) ismerték el. Végső nyughelyre Bágyogszováton lelt.

  • Facebook
  • IWIW
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Share/Bookmark