Jelentős támogatás az ifjúsági sportnak

Jelentős támogatás az ifjúsági sportnak

A Procter & Gamble, az Olimpiai Játékok világszintű partnere ma jelentette be terveit, hogy 25 millió dollárral segíti az ifjúsági sportprogramok indítását és fenntartását világszerte, hogy ők is mondhassák: „Köszi, Anya!” A kezdeményezés a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött 10 éves együttműködés része.

„A „Köszi, Anya!” programunk elején megkérdeztünk számos anyát mindenfelé, hogy szerintük mivel tudnánk segíteni őket, és azt mondták – „Segítsetek az ifjúsági sport támogatásában, mert a sport az anyáknak is segít. Segít nekik egészséges, boldog gyerekeket nevelni. Ezért vagyunk elkötelezettek, hogy ne csupán az olimpikonok anyukáját támogassuk, de minden anyát, akik mindent megtesznek azért, hogy a gyermekük élete a lehető legjobb legyen.” – mondta Marc Pritchard, a P&G globális marketing és márkafejlesztési igazgatója.

sport fekvoHozzátette: “Vezető márkáink, így többek között a Pampers, Tide, Gillette és Pantene segítségével már túlléptük azt a célunkat, hogy 5 millió dollárt gyűjtsünk 2012-ben. Több mint 6 millió dollárral támogatjuk a sportfejlesztést, iskolai felszerelések beszerzését, ifjúsági alapítványokat és ösztöndíjakat és nyári sporttáborok helyszíneit világszerte. A mai bejelentésünk azt jelenti, hogy terveinket kiterjesztjük a tíz éves olimpiai együttműködés végéig az egész világon, és a nemzeti olimpiai bizottságokkal együtt dolgozunk, hogy minél több gyereknek lehetősége legyen arra, hogy megismerkedjen az olimpiai és sportértékekkel.”

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Jacques Rogge elmondta: „Nagyon örülök a P&G világszintű ifjúsági sportprogramjának sikerének és örömmel üdvözlöm elkötelezettségüket, hogy ezt kiterjesztik a 2020-as Olimpiai Játékokig. Az Olimpiai Mozgalommal együttműködve a P&G elkötelezett abban, hogy a sporton keresztül megérintse az emberek életét, és javítson azon – különösképp a fiatalokén. Az ifjúsági sportba befektetett pénz nagy jelentőségű az Olimpiai Mozgalom jövője szempontjából.”

Az amerikai, és a Londoni Olimpiai Játékokon aranyérmet szerző Kerri Walsh segített a P&G-nek létrehozni egy ifjúsági alapítványt az Egyesült Államokban és a P&G legnagyobb márkájával, a Pampers- szel is együtt dolgozik.

“A sport nagyon jelentős és értékes szerepet játszik az életemben már egészen kisgyerekkorom óta és anyaként is értékelem a jelentőségét abban, hogy gyermekemnek egészséges, teljes élete lehessen. A mostani kis sportolók, a babák támogatása, akik akár a jövő olimpikonjai lesznek, akár nem, nagyon fontos, és én boldog vagyok, hogy segíthetek a P&G-nek és a Pampers-nek a mai bejelentésükben.” – mondta.

A brit olimpikon, Paula Radcliffe – aki szintén Pampers szóvivő – Innsbruckban segített a P&G-nek világszintű elkötelezettségük bejelentésében. „Őszintén hiszem, hogy minden gyermek életében jelen kell lennie a sportnak, mert rengeteg előnye van, nem csak az egészségre, de az önbizalomra, önbecsülésre, csapatmunkára, és a jobb iskolai eredményekre nézve is. Mint anya tudom, hogy mindez a gyermekkorban kezdődik. A játéknak óriási szerepe van a babák fejlődésében, ugyanúgy, ahogy a sport segíthet boldog, kiegyensúlyozott gyerekeket nevelni. Boldog vagyok, hogy segíthetek a P&G-nek és a Pampers-nek abban az elkötelezettségükben, hogy támogassák az anyákat és családokat világszerte” – mondta.

sport alloAz amerikai olimpikon Tyson Gay a Gillette „Vágj bele” kampányának részese. „A sport a véremben volt már születéskor, és gyerekként a szüleim és a nagymamám tovább táplálták ezt a szenvedélyt, majd később pedig az iskolai edzőprogramok. Ők adták nekem már gyerekként az inspirációt és ettől lehetek ma az a sportoló, aki vagyok. Hiszek benne, hogy minden gyermek ugyanazt a támogatást érdemli, hogy mindegyiküknek egy jó indulásuk legyen az életben” – mondta.

A brit olimpiai bronzérmes Robbie Grabarz is támogatta a P&G bejelentését. “A fiatal sportolók támogatása rendkívül fontos. Megtiszteltetés számomra, hogy segíthetek a P&G-nek, hogy a gyerekeket támogassák abban, hogy a sporttal ismerkedjenek, ismerve azt a tényt, hogy a Roger Black, Steve Backley és a Ron Pickering Alapítvány támogatása nélkül nem lennék ma itt, egy bronzérem birtokosaként” – mondta.

A „Köszi, Anya” kampány az összes médiacsatornát és bolti kommunikációt kihasználva kelt életre áprilisban és tart egészen augusztusig. Az olimpiai logóval ellátott P&G termékek több mint 4 millió üzletben érhetők el világszerte.

A P&G ifjúsági sport iránti elkötelezettsége mellett a vállalat több programot is indított annak érdekében, hogy egy pozitív és tartós örökséget hagyjon London utánra. Ezek között van a P&G Ariel/Tide, Flash, Ambi Pur márkáinak ígérete, hogy segítenek Londonnak felkészíteni az Olimpiai Játékokra a várost a UK Capital Clean Up kampányban, ami több mint 5000 munkaórát jelentett, több mint 1000 szemeteszsákot töltött meg, és segített 8000 önkéntes toborzásában és irányításában. Világszintű P&G ígéretként, hogy “tiszta lábnyomot” hagynak az Olimpia után, a P&G Anya Rezidencia felszerelését helyi karitatív szervezeteknek adományozzák, akik anyákat és családokat támogatnak.

Kapcsolódó cikkek:

Ms. Cupcake látogatott el a mamákhoz a P&G meghívására

A P&G olimpiai sporttábort szervez gyerekeknek

A Gillette a jó kezdetek támogatója

  • Facebook
  • IWIW
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Share/Bookmark