A Forbes magyar kiadása először készített listát a legértékesebb magyar celebekről. Első helyen Alföldi Róbert végzett, tőle alig lemaradva Ákos lett a második. A legértékesebb női celeb a lista ötödik helyezettje, Liptai Claudia lett.

„Ha az ember következetesen hiteles, az előbb-utóbb kifizetődő. Mint kiderült, szó szerint is. Ha mered vállalni azt, aki vagy, azt megérzik az emberek” – mondta első helyezésével kapcsolatban Alföldi Róbert a Forbesnak nyilatkozva. A Nemzeti Színház korábbi igazgatója úgy lett a legértékesebb a Forbes listáján, hogy nem foglalkozik saját imázsának, márkájának építésével, bár azt már megtanulta, hogy mire mondjon igent és mire nemet – derült ki a múlt héten megjelent lapból.

A lap a legértékesebb női és férfi celebet is címlapra tette, júliusban kétfajta borítóval jelenik meg. Egyiken Alföldi Róbert, a másikon Liptai Claudia szerepel. A 21-fős listán kívül a Forbes mások mellett Vastag Csaba, Lilu, Tilla és Bereczki Zoltán menedzsereinek portréján keresztül mutatja be a celebipar üzleti oldalát. Az összeállításból kiderült: a menedzserek a celebek mindenfajta bevételének akár 20-30 százalékát is elkérik, cserében készenlétben állnak: profi stábot tartanak fenn, munkát szereznek és ha kell még mobiltelefont is javíttatnak.

A lista első 5 helyezettje:

1.       Alföldi Róbert

2.        Ákos

3.       Frei Tamás

4.       Friderikusz Sándor

5.       Liptai Claudia

Kapcsolódó cikkek:

Világhírű zenész ül az X-Faktor mentorszékbe – videóval

Pokorny Lia egy napja – fotókkal

Szépségkirálynő igazolt a Jóban Rosszban csapatához


MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ