Séta a Marson? Puli a világűrben? Talán nem is olyan távoli jövő képe elevenedett meg Nagy Ervin előtt. A színész elárulta, gyermekkora óta rajong a világűrért és a sci-fi filmekért. Visszatérő álma, hogy egy idegen bolygón sétál, bármit megtenne, hogy egy tudományos-fantasztikus filmben szerepeljen.

Nagy Ervin ellátogatott a Telenor Okostelefon Akadémiára, ahol megismerkedett a Puli Space projekttel. A  magyar önkéntesekből álló csapat terve, hogy 2015-ben a Holdra juttassanak egy űrszondát. Ez lenne az első magyar rover, amely eléri egy idegen égitest felszínét. Nagy Ervin szerint hatalmas dolog, hogy hazánk ilyen technológiával rendelkezik, a színész minden hasonló kezdeményezést érdeklődéssel követ.

„Gyerekkori álom számomra az űr meghódítása, hiszen ez a fantázia olyan területe, ami nem mesevilág, reményre ad okot, hogy egyszer megtörténhet. Ehhez az álmomhoz persze gyermekkori emlékek, a régi sci-fik is hozzájárultak. Rajongtam az Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című sorozatért és az Alfa Holdbázisért. A félelmetes horror sci-fiket ez utóbbi miatt már nem szeretem, kiskoromban olyan nagy hatással volt rám ez a műsor, hogy bevallom, a mai napig rettegek, ha rágondolok” – magyarázta a színész, aki azt is elárulta, bármit megtenne, hogy egyszer játszhasson egy jó sci-fiben.

Bármit eldobnék, ha egyszer szerepelhetnék egy ilyen filmben, de soha nem akartam valóban űrhajós lenni. Az tetszik az egészben, hogy szárnyalhat az ember fantáziája, idegen világok felfedezéséről. Van egy visszatérő álmom arról, hogy eljutok egy idegen bolygóra – bár úgy gondolom, ez nem válhat valóra, talán egyszer a filmvásznon…” – tette hozzá Ervin.

Kapcsolódó cikkek:

Ismét díjazhatjuk a legjobb pasikat

Újabb sztár hagyja ott a TV2-t!

Fehér Balázs, a divatdiktátor


MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ