Élete első és talán egyetlen szólólemezével jelentkezik a Nyers egykori és a Belmondo zenekar jelenlegi frontembere, Czutor Zoltán. Az Artisjus-díjas szövegíró, dalszerző a szokásosnál is személyesebb hangvételű dalokat, afféle zenés blogbejegyzéseket válogatott a Czutor című lemezre.

Az egyik legtermékenyebb magyar zenész, Czutor Zoltán évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai könnyűzenei életnek. Pályafutása során többféle műfajban komponált, egyebek mellett televíziós, filmes és színházi produkciók számára, írt musicalt és gyereklemezt, de közben mindvégig a saját rockzenekaraiban játszott. Jelenleg elsősorban a Belmondo frontembereként lép színpadra, és bár sokáig elutasította egy szólóalbum ötletét, most mégis elérkezett ennek az ideje.

“Régi kérés, kérdés volt szakmai, baráti és médiaszerkesztői oldalról, hogy legyen, illetve mikor lesz szólóalbumom. Így született meg a Czutor című lemez, amely az első, sőt talán az egyetlen szólóprojektem. Ez a törekvés is része annak, hogy a sokféle zenei tevékenységeim között különbséget tegyek. Eddig az aktuális főzenekaromba zsúfoltam minden személyes ötletemet, mostantól azonban másképpen lesz. A Belmondo zenekarral továbbra is a britpop- karatemetál stílust visszük tovább, míg a tíz éve megszűnt ős-zenekarommal, a Nyerssel az évfordulóra tekintettel időnként adunk egy-két nagyobb koncertet, továbbá a Raj nevű bandával súlyos, riffelős dalokat írunk. A Czutor című szólólemezen ezekhez képest személyes, moralizáló, inkább akusztikus szerzemények kaptak helyet” – mondta Czutor Zoltán.

A Czutor című lemez január 30-án jelent meg a Music Fashion Kiadó gondozásában, és 12 szerzemény szerepel rajta. Az akusztikus gitárra és finom gépdob alapra épülő dalokat afféle zenés blogbejegyzéseknek nevezte el az Artisjus-díjas dalszövegíró, hiszen a szövegek fele a Czutor Zoltántól megszokott hangvételnél is személyesebb, a dalok másik fele pedig moralizál. A szólólemez három szerzeménye – Édes hazám; Könnyűnek találtatott zene; Minimál – szövegvideó formájában felkerült a YouTube videómegosztó oldalra.

Kapcsolódó cikkek:

Magyar dívával lép színpadra José Cura

Rádióból a mozivászonra

Titkos vágyaikról meséltek a nyuszis magazin jelöltjei

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ