2015-ben újabb budapesti szálloda ír történelmet centenáriumával, ezúttal a város legnagyobbja. A Best Western Hotel Hungaria idén különleges hármas évfordulót ünnepel: 100 éve, 1915-ben rakták le az Imperial Szálloda alapkövét, mely a mai épületegyüttes legrégebbi része, 50 éve nyitotta meg kapuit a megszépült Szabadság Szálloda egy átfogó rekonstrukciót követően, majd 30 évvel ezelőtt, 1985-ben Grand Hotel Hungaria-ként született újjá egy teljes körű átépítés és bővítés után.

Egy kis történelem

A szálloda előtörténete egészen a XIX. század végére nyúlik vissza. A négyemeletes, hetvenszobás, ebben az időben újdonságnak számító villanyvilágítással, liftekkel, elegáns előcsarnokkal rendelkező Central Hotel (Központi Szálló) a vasúti forgalom felélénkülésének köszönhetően épült fel 1889-ben a Baross tér Keleti pályaudvarral szemközti oldalán.  A már akkor is közlekedési csomópontnak számító helyen ekkor már állt egy kicsi, mindössze 12 szobás fogadó, Debrecen Szálló néven.

A Debrecen Szálló és a Központi Szálló közti telken 1917-ben nyitották meg a százhatvankét szobás Imperial Szállót, amely Hegedűs Ármin és Sebestyén Artúr tervei szerint épült és egészen az 1940-es évek elejéig Keleti Lajos tulajdonában állt. A Central akkori tulajdonosa bérbe adta az épületet Keletinek, az Imperial tulajdonosának, aki a közös üzemeltetés miatt egy összekötő folyosót nyitott a két szálloda között. A kapcsolat 1935-ig állt fent, amikor ismét különvált a két hotel.

A Központi Szálló 1945-ben teljesen leégett. A szomszédos Imperial szobáiban a II. világháború alatt német hadikórházat rendeztek be. Az ötvenes években államosították, helyreállították és Szabadság Szálló néven nyitották meg 1965-ben. A komoly felújítási munkákban az Imperial régi épületét, eredeti homlokzatát meghagyták és körbeépítették. A valamikori három szálló – a Debrecen, az Imperial és a Központi – helyén új, négyszázhat szobás hotel nyitotta meg kapuit, amelyet 1983-ban átépítés miatt ismét bezártak, majd 1985-ben immár több mint ötszáz szobával az ország legnagyobb befogadóképességű szállodájaként, Grand Hotel Hungaria néven nyitottak meg újra.

1991-ben Best Western Hotel Hungaria-ként bekerült a nemzetközi idegenforgalom vérkeringésébe és a világ legnagyobb szállodaláncának elismert tagjává vált. Az 1996-os privatizáció óta az épület tulajdonosa a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Rt.

Nagy rendezvények, ínyencfogások

A központi fekvésű, kitűnő közlekedési adottságokkal rendelkező 499 szobás szálloda modern technikai eszközökkel felszerelt 12 rendezvényterme gyakorlatilag bármilyen üzleti vagy családi rendezvény lebonyolítására alkalmas. Az összenyitható konferenciatermek maximális befogadóképessége 500 fő, míg a Phönix, Imperial és Amfora különtermek ideális helyszínt biztosítanak szemináriumok, kisebb létszámú tréningek, továbbképzések, üzleti tárgyalások megszervezésére.

A századforduló híres közlekedési eszközét megidéző Fiaker Söröző és Étterem házias konyhájával ideális helyszín baráti találkozókra és egy korsó sör melletti lazításra. Az elegáns Beatrix Étterem a magyar és a nemzetközi konyha remekeit kínálja kiváló magyar borok kíséretében. Esténként gyertyafényes vacsora mellett élő cigányzene szórakoztatja a vendégeket. A Lobby Bár széles süteményválasztékkal, házi készítésű cukrászati termékekkel, kávékülönlegességekkel, alkoholos és alkoholmentes italokkal kínál felfrissülést. www.danubiushotels.hu

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ