A világ vezető szexuális jóléti márkája bejelentette, hogy a digitális technológia területére lép egy, a közeljövőben várható fontos termékbejelentéssel, amely forradalmasíthatja szexuális életünket.

A Durexlabs a cég első jelentős lépése a digitális piacra, amelynek célja, hogy a divízió a változó társadalmi szokások, az intimitás és a mobiltechnológia területeire is kiterjessze tevékenységét.

A Durexlabs hamarosan bejelenti első korszakalkotó termékét, egy olyan technológiai áttörést, ami ténylegesen segíti majd a felhasználókat az orgazmus elérésében. A termék Susie Lee technológiai vállalkozóval, a Siren Mobile vezérigazgatójával került kifejlesztésre. A mobiltechnológia egyik zászlóvivőjeként számon tartott Lee a  biokémia,  biofizika és képzőművészet területén szerzett szakértelmével friss perspektívát hozott a cég mobiltechnológiához fűződő szemléletébe.

Richard Arnold, a Durex Kutatás és Fejlesztés divíziójának vezetője a következőt mondja: “Mivel jól értjük a nemi izgalom természetét, és azt, hogy milyen impulzusok játszanak szerepet benne, természetes volt számunkra, hogy megvizsgáljuk, hogyan párosítható össze  a digitális technológiával. A modern szokások mellett az inspirált minket, hogy életünk szinte minden területén egyre fokozottabban támaszkodunk a mobil technológia használatára. Piackutatásunk során is arra jutottunk, hogy valódi igény van a technológia megjelenésére a szexuális életben is.”

Susie Lee, a Siren nevű randialkalmazás vezérigazgatója így nyilatkozott: “Hihetetlenül izgalmas volt a közös munka a Durexlabsszel. Az okostelefonok, a közösségi média és randialkalmazások elterjedése is bizonyítja, hogy a technológia összehozza az embereket, és segíti a közeli kapcsolatok fenntartását. A Durexlabsszel pedig most megtesszük a következő fontos lépést azáltal, hogy a technológia segítségével a hálószobában is erősítjük az emberi kapcsolatokat, és javítjuk az emberek szexuális életét.”

A Durex olyan béta-tesztelőket keres világszerte, akik elsőként szeretnék megtapasztalni ezt a forradalmi áttörést.  Mindazok, akiket érdekelnek a Durexlabsszel kapcsolatos fejlemények, regisztrálhatnak a www.durex.com/durexlabs oldalon, ahol először lesznek elérhetőek az új információk és egy meghatározott ideig tartó ingyenes hozzáférés lehetősége is.

Kapcsolódó cikkek:

Génjeinkben a hiba? – A szingliség a vérünkben van

Durva történetek az internetes társkeresőkről

Most jó nőnek lenni – Háromszor több a férfi

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ