Rúzsa Magdi a kifinomult, letisztult ruhadarabok szerelmese, Oláh Zsigmond kreációi egyből elcsábították. A közelgő Elle Fashion Show-ra is a Zigi Brand egy nőies, lágy esésű, izgalmas mintájú darabját választotta.

„Egy fotózáson találkoztam először a márka egyik ruhájával. Egyből kiszúrtam, hogy ez a darab nagyon illik hozzám, majd kiderítettem, hogy Oláh Zsigmond tervezése, akivel azonnal fel is vettem a kapcsolatot. Nem volt min gondolkodni, hisz’ amikor belebújtam a ruhába, éreztem, hogy ez igazán én vagyok. Azóta igazi barátok vagyunk, mindig találok nála olyan ruhákat, melyeket nem csak a színpadon viselhetek, hanem a hétköznapi életben is. Nagyon sokszor azt érzem akár egy egyszínű, akár egy mintás ruháját felvéve, hogy ez most pont engem tükröz. Mindegyik kollekciójában van több olyan darab is, amibe teljesen bele tudok szeretni” – meséli az énekesnő.

Magdira igazából nehéz olyan darabot adni, ami ne állna jól neki. Általában egyszerű dolgunk van, hisz ő tudatos, tudja mit akar, kitűnő az ízlése és tökéletesen tudja, mi áll jól neki. Épp most készül a legújabb fellépő ruhája, egy ezüst kreáció, amely mind vonalvezetésében, mind pedig anyaghasználatában tükrözi Magdi dívaságát – mezítláb is lehengerlő nőiességét, tehetségét és intellektusát”- mondja Oláh Zsigmond, a Zigi Brand megalkotója, aki már a legújabb generáció tagjaként bizonyítja az április 17-ei Elle Fashion Show-n, hogy a magyar divat a világon bárhol megállja a helyét.

A Zigi Brand ruháit az teszi egyedivé, hogy minden korosztályt képesek meghódítani. Mindenkit, aki szereti a letisztult, nőies darabjait, a lágy esésű, különleges és természetes anyagait függetlenül a konfekció méretétől.

„Alapvetően árad a ruháiból az elegancia és a lendületesség, ami nagyon közel áll a szívemhez. Bámulatosan használja a színeket, csodásan bánik a hosszokkal. A színek, az anyagok és a minták, mind-mind lenyűgöznek. Most is egy olyan ruhán dolgoztunk, amely teljesen egyedi, nem fog az utcán szembejönni velem és a színpadon is csodás látványt tud nyújtani. Ezt a harmóniát szeretem Zigiben a legjobban, ő nem csak a nyári, hétköznapi, egyszerűbb viseletet tudja kitűnő érzékkel rámvarázsolni, hanem a színpadi őrült ruhadarabokat is, ami csodálattal tölt el. Szoktam is neki mondani, ha angyal lennél, Harmónia lenne a neved” – mosolyog Magdi, aki a tervező segítségével már a közelgő divateseményre is összeállította outfitjét.

„Ez egy nagyon érdekes darab, mely kombinálja a telet a tavasszal. Izgalmas mintázatú, ami kitűnik a többi közül, de mégsem erőszakos. Tökéletesen tükrözi a Zigi Brand ideológiáját: feltűnő, modern, kifinomult és kényelmes. A tavaly nyári kollekciójában találtam egy zöld ruhát, amit ha fölvettem, valahányszor végigmentem az utcán, megfordultak utánam és főként a nők kérdezgették, hogy ez milyen anyag, ki a tervező, mert egyszerűen oda vannak érte” – nevet az énekesnő.

Forrás: Just Creative, fotó: Zigi Brand

Kapcsolódó cikkek:

Kiderült: ezért edz Sarka Kata – fotókkal

Görög Zita: nem vagyok sznob!

Függőségéről vallott Orosz Barbara

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ