2015. április 8-án a Disney Csatorna és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat – a magyarországi Safer Internet Program (SIP) konzorciumának vezetője – elindította az országos Add Friend kampányt, melynek célja, hogy felhívja a gyerekek és a fiatalok figyelmét a gyűlölködés negatív következményeire és bátorítsa őket a nem megfelelő online viselkedés határozott elutasítására.

„A kampány a fiatalok által az interneten tapasztalt nagyon komoly problémára, a gyűlölködésre (cyberbullying) reflektál. Az üzenet a gyűlölködés elszenvedőinek, a szemtanúknak, illetve a gyűlölködőknek egyaránt szól.” – mondta Horváth Vanda, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat sajtófőnöke az Add Friend kampányról. „Tapasztalataink szerint a szülők nem figyelnek eléggé a virtuális világban zajló eseményekre. Meg vannak győződve arról, hogy az internetezésre használt eszközök kikapcsolásával az összes negatív online tapasztalat is kizárható, és így a gyerekek nem érintettek érzelmileg, ám ez nyilvánvalóan nem igaz. Az online zaklatásnak komoly lelki következményei lehetnek, és negatívan befolyásolhatja az iskolai teljesítményt és a szociális kapcsolatokat is. A gyerekeknek nagyon óvatosnak kell lenniük online környezetben, és megfelelően fel kell dolgozniuk az összes negatív érzelmet. A fiatalokban tudatosítani kell, hogy mindenkinek egy emberként kell elutasítania a gyűlölködést, illetve segíteni kell az online zaklatás áldozataivá vált gyerekeket és a környezetükben lévő szülőket, tanárokat és idősebb testvéreket.” – tette hozzá.

Az Add Friend kampány központi eleme egy reklámfilm, amely 2015. április 8-tól a Disney Csatornán és az interneten látható. A videospot két fiatalról szól, akik egy castingon vesznek részt, és nem tudják, hogy a nekik írt dialógus valójában egy korábbi online beszélgetésükön alapul.  A videót az addfriend.disney.hu honlap egészíti ki, ahol a gyerekek, a fiatalok és a felnőttek egyaránt hasznos információkat olvashatnak a kampányról, az online gyűlölködés problémaköréről és annak kezelési módjairól.

A kampány fontos részét képezik továbbá azok az iskolai előadások, melyek során a gyerekek a többi internethasználóval szemben tanúsítandó helyes viselkedésről tanulhatnak. A kampányt egy verseny is kíséri: arra buzdítják a fiatalokat, hogy írjanak dalszöveget arról, hogyan kell felelősen viselkedni online környezetben. A fődíjas dalszöveget egy népszerű hazai előadó zenésíti meg. A verseny részletei szintén az Add Friend honlapján olvashatóak.

Az online gyűlölködés egyre több fiatal internethasználót érint. Az anonimitás miatt az interneten könnyebben kerül sor zaklatásra, mint valós körülmények között. Az Európai Bizottság 2014-es EUROBAROMETER kutatása szerint a magyarok több mint fele nem tartja fontosnak, hogy az online zaklatásról beszélgessen a gyermekével. A gyerekek negatív online élményei egyre hangsúlyosabban jelennek meg a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány segélyvonalának hívásai között is: tavaly közel 600 internettel kapcsolatos hívásuk volt, a legjellemzőbb témák az online ismerkedés (közel 200) és a cyberbullying voltak (több mint 100).

A gyűlölködés és az internetes gyűlölködés fogalomkörébe elsősorban azok a kijelentések sorolhatóak, melyek agresszív tartalmúak, de nincs mögöttük indok vagy ideológiai háttér.  A szakértők véleménye szerint a gyűlölködés jelensége nem az internet természetéből fakad, hiszen a fiatalok offline környezetben, főleg otthon tanulnak meg kommunikálni.

Az internetes felhasználók nem védtelenek az agresszív, vulgáris és sértő tartalmakkal szemben; az Add Friend kampány mellett számos lehetőség áll a rendelkezésükre, hogy tegyenek az online gyűlölködés ellen. A legtöbb portál lehetőséget kínál a zaklatások közvetlen bejelentésére a komment szekcióban, vagy az adminisztrátoroknak küldött e-mailen keresztül. Az internetes beszélgetések minőségét az összes résztvevő befolyásolja, még a kívülálló megfigyelők reakciói is. Bizonyos esetekben a gyűlölködő kommentek a rendőrségnek is jelenthetőek. A sértő online kommentek a Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősíthetőek (például becsületsértés vagy gyűlöletbeszéd), de sajnos az ilyen büntetésre még csak kevés precedens létezik. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakértői a 116-111 éjjel-nappal ingyen hívható telefonszámon állnak az online gyűlölködést átélő vagy egyéb problémával küzdő fiatalok rendelkezésére.

Kapcsolódó cikkek:

Szomorú téma játékos köntösben – videóval

Szekeres Nóra tippje az anyukáknak

Életünk mosolyai gyerekszemmel

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ