2015. június 24-én premierre készül az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban. A Hair című musical eredeti Broadway változata kerül színpadra, melyet Mohácsi János rendezésében láthat a közönség.

“Az egymás iránti tisztelet, szeretet és megértés – ez mozgatja azt a New York-i társaságot, akik a társadalomból kivonulva képzelik el az életüket. Vajon meg lehet ezt csinálni egy háború kellős közepén? Nem a film, egy egészen más történet – de a magával rántó zenétől, és a háború, az idősebb generáció, a hazugságok elleni lázadástól lesz ez az előadást valahol mégiscsak ugyanaz a Hair” – jelzi a színlap.

“Ebben a darabban az a legizgalmasabb, hogy az eredeti Broadway musicalt láthatja a közönség, nem a Miloš Forman által rendezett filmadaptációt. A jól ismert dalokat Závada Péter fordítja le az eredeti szövegekből. Hihetetlenül izgalmas munka folyik már most az énekpróbákon. Várjuk a júniusi bemutatót” – árulta el Orlai Tibor, a darab producer.

A előadásban többek között Szabó Kimmel Tamás, Lábodi Ádám, Radnay Csilla, Pető Kata, Lovas Rozi, Boros Anna, Formán Bálint, Mátyássy Bence, Nagy Dániel Viktor, Csémy Balázs, Horváth Szabolcs és Király Dániel játsszák a főszerepeket.

Kapcsolódó cikkek:

A sztárok is felülnek az Orient Expresszre – fotókkal

Kubai, francia és magyar művészek egy darabban!

Tortával ünnepelték a színészek az 50-et – fotókkal

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ