Útvesztőbe került Puskás Peti – az énekes kipróbálta a Telenor Átlátszó Labirintusát, amelyből csak úgy lehet kijutni, ha az ember jó és etikus döntéseket hoz. Peti végül kitalált az útvesztőből, de elárulta, fiatalabb korában előfordult, hogy ő is letért a helyes útról.

A DUE Sajtófesztiválon újra felállította a Telenor az Átlátszó Labirintust, egy játékos, interaktív installációt, amelyben az útelágazásoknál kvíz-kérdésekre válaszolva lehet továbbhaladni. Csak az találhatott ki az útvesztőből, aki tisztességes, aki nem, az eltévedt – épp úgy, mint a való életben. Puskás Peti is ellátogatott az eseményre: a Biebers frontembere természetesen kijutott a labirintusból.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatalok tudják, értsék, ők fogják majd megváltoztatni és jobbá tenni Magyarországot. A Labirintusban egyszerű példákon keresztül hívják fel a figyelmet arra, hogy mi a helyes és mi nem, olyan hétköznapi helyzetekkel, amelyek bárkivel megtörténhetnek. Különösen lényeges, hogy a fiatal újságírók tisztában legyenek az etikus újságírás alapjaival, hiszen övék a jövő” – magyarázta Puskás Peti, aki azt is hozzátette, fiatalabb korában előfordult, hogy ő is rossz döntést hozott.

Kamasz koromban vigyáztam egy gyerekre és elvittem egy helyre, ahol különböző videojátékokat lehetett kipróbálni. A srácok dobálták be a százasokat, én pedig igyekeztem úgy alakítani a dolgokat, hogy az ő pénzünkön én is a lehető legtöbbet játszhassam. Utána borzasztóan éreztem magam, hogy átejtettem a kicsiket. Most már természetesen nem tennék ilyet, de fiatal korban könnyen megbotlik az ember. Ezért is tartom jónak a Telenor és a Transparency International Magyarország kezdeményezését” – árulta el a zenész.

Kapcsolódó cikkek:

Igazi szappanoperába csöppentek a sztárok

Dukai Regina az anyaságra gyakorol?

Puskás Peti bohém sítlusra váltott

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ