16 formáció, 8 meghatározó dal és 240 perc zene – így foglalja csokorba az elmúlt negyven évet az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, amely idén július 14-19. között Velencét veszi be. AZ EFOTT 40! szombati nagy bulira a szervezők minden eddiginél ütősebb látványvilággal készülnek, a színpadon pedig ikonikus dalok zendülnek, menő zenekarok tálalásában.

„Csupa nagy durranással és számos újítással készülünk a 2015-ös EFOTT-ra – kezdte Maszlavér Gábor fesztiváligazgató a Hard Rock Cafeban tartott sajtótájékoztatón. „Idén minden eddiginél több, 12 zenei helyszínt építünk. Emellett összekapcsoljuk a civil és a gasztro falut, így még egy 24 órás programokkal szolgáló teret kínálunk, többek között a nagysikerű nóta karaokéval. Lesz saját vízilabda pályánk, először nyitja meg kapuit a Kertmozi, és persze a helyszín adottságait kihasználva, gyalogos, kerékpáros és lovaskocsis túrákat is szervezünk” – folytatta a fesztiváligazgató, kiemelve, hogy idén természetesen a kerek évforduló kerül majd a fókuszba.

Mint kiderült, a fesztivál utolsó napján egy hangulatában és látványvilágában is különleges születésnapi szuperkoncerttel készülnek a szervezők, amelynek házigazdája Buda Márton lesz. A közönségnek itt igencsak meghatározó szerepe lesz: az egyes formációkat ők fogják értékelni. Az este folyamán nyolc zenekar egy-egy vendégművésszel kiegészülve lép majd színpadra. A Mary Popkids mellett például Somló Tamás tűnik majd fel.

„Az Annyi mindent nem szerettem még című dalt fogjuk átdolgozni kicsit… Na jó nem is olyan kicsit” – avatott be Kama, akitől Somló Tamás vette át a szót.- „Mindenben szabad kezet adtam a fiúknak, aztán majd meglátjuk, hogy tudnak élni vele. Az évek alatt átdolgozták már néhányan ezt a számot, én is többször átírtam, kíváncsi vagyok, ők mit hoznak ki a dologból” – mondta el Somló, hozzátéve, hogy ő már az első EFOTT-okon is részt vett, így külön öröm számára a visszatérés.

A különleges párosok sora itt még nem ér véget: a Kaukázus Vincze Lillával kezd közös éneklésbe, a Magashegyi Underground a KFT-vel nosztalgiázik majd, a Wellhello pedig a Soho Partyval kéri táncra a közönséget! A Hősök EFOTT-ra szabják az Animal Cannibals egyik dalát, a Brains pedig Kállay-Saunders Andrással fut. Az Intim Torna Illegál a 90-es évek egyik hazai ikonját, Kozsót választotta párjául, de a szülinapi nyolcas a Punnany Massiffal válik teljessé, akik Ganxsta Zolee és Big Daddy Lacával idézik meg a Való Világot.

A sajtótájékoztató végére a közönség soraiban meghúzódó Szabó Simon arra is választ kapott, hogy lesznek-e gondolák a fesztiválon de, hogy a színész-rendező valójában miért is érdeklődik ennyire az EFOTT iránt, az a következő napokban derül majd ki.

EFOTT – Csak szabadon…

Kapcsolódó cikkek:

A Wellhello és a Halott Pénz jegyzi a VOLT himnuszát

Emeli Sandével érkezik a VeszprémFest

Sziget, szabadság, szeretem


MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ