Július második hétvégéjén harmincegyedik alkalommal rendezik meg az ország egyik legjelentősebb történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A háromnapos szabadtéri eseményen hét helyszínen közel száz féle hagyományőrző programmal – többek között lovagi tornákkal, bajvívó és solymász bemutatókkal, régizenei koncertekkel, kézműves vásárral, középkori gyermekjátékokkal, vetélkedőkkel, élő sakkal és éjszakai lovagi tornákkal – várják a látogatókat.

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg immár több mint három évtizede, minden év július második hétvégéjén Magyarország egyik legnagyobb szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. Az 1335-ös visegrádi királytalálkozónak emléket állító rendezvényen nyolc ország csaknem ezer kosztümös szereplőjének színes kavalkádja szórakoztatja a látogatókat. Az eseményre a Kárpát-medencéből, Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Olaszországból, Németországból, Szerbiából, Szlovéniából és Romániából érkeznek hagyományőrző csoportok. A Palotajátékok mindhárom napján idén is családbarát, gyerekeknek szóló programokkal, látványos, középkort idéző sportversenyekkel, színpompás lovagi tornákkal, fáklyás felvonulással és koncertekkel várják a szervezők az érdeklődőket.

„A lengyel, a cseh és a magyar király találkozója a közép-európai térség jelentős fejlődését eredményezte. Ennek a történelmi eseménynek kívánunk emléket állítani a Palotajátékok évről-évre történő megrendezésével. Büszkék vagyunk rá, hogy a fesztivál a csábítások ellenére nem üzletiesedett el, és amellett, hogy az évek során a középkor világát hitelesen megelevenítő autentikus esemény tudott maradni, évről évre egyre több látogatót vonz ”- mondta el Cseke László, főszervező, a Pro Visegrád Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője.

A Palotajátékok mind Visegrád adottságai, mind a város történelmi és kulturális hagyományai folytán egyike Magyarország legjelentősebb történelmi, hagyományőrző rendezvényeinek. Bár országszerte egyre több várjátékot szerveznek, a Palotajátékok, mind nagyságánál, mind több évtizedes múltjánál fogva központi szerepet tölt be a hagyományőrzéssel foglalkozó kulturális rendezvények körében. A Palotajátékok a magyar hagyományőrző csoportok szövetségének központi fesztiválja, átlagosan minden évben 60-80  csapat vesz részt rajta.

„A nemzetközileg is számon tartott és elismert rendezvényen nemcsak Magyarország, hanem egész Európa legjobb hagyományőrző csoportjai tartanak bemutatót. A Palotajátékok szervezésében az önkormányzat legfontosabb stratégiai partnere a visegrádi Szent György Lovagrend, amely kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. A rendezvény magas színvonalát bizonyítja, hogy 2009-ben felvételt nyert a Történelmi Játékok Nemzetközi Szövetségébe, valamint az, hogy 2015-ben EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) minősítést kapott.” – mondta el Félegyházi András, Visegrád polgármestere.

„Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy minél több gyerek és fiatal látogasson el a  rendezvényre, hogy történelmi hagyományainkat bemutathassuk a fiatalabb generációk számára is. Ennek megfelelően idén megtartottuk a jelképes, 6 és 14 éves kor között igénybe vehető gyermekbelépőt. Hat éves kor alatt a gyermekek részére a lovagi torna megtekintése ingyenes, csakúgy, mint a fogyatékkal élők, kísérőjük, valamint az előre bejelentkezett gyermekotthonok lakói és kísérőik számára is.” – tette hozzá a polgármester.

Főbb helyszínek és a programok

Lovagi tornák A legnagyobb látványosságot  a királyi palota eredeti lovagi torna pályáján megrendezett lovagi tornák adják, amelyekre idén a rendezvény három napja alatt tíz alkalommal kerül sor. A látogatók három ( Kázmér lengyel király lovagi tornája, Károly Róbert magyar király lovagi tornája, János cseh király lovagi tornája) különböző felépítésű, egy, illetve másfél óra hosszúságú lovagi tornát tekinthetnek meg ugyanazon a helyszínen, ahol az 1335-ös királytalálkozót is tartották. A lovagi tornák során íjászbemutatók, lovas és gyalogos küzdelem, solymászbemutató, táncbemutatók, látványos csatajelenetek, valamint az olasz zászlósok bemutatói zajlanak több száz magyarországi és külföldi szereplő részvételével.

Parkszínpad A hétvége folyamán, a Parkszínpadon és a Salamon-torony teraszán régizenei koncertek, táncbemutatók, bábszínház és lovagi bemutatók várják a közönséget, a délelőtti óráktól késő délutánig. A bátrabb látogatók a lovagi hétpróbán maguk is bizonyíthatják ügyességüket!

Kirakodó vásár és mesterségek bemutatói Több mint 100 vásározó és tucatnyi vendéglátó egység várja a látogatókat, egységes megjelenéssel és minőségi portékákkal. A vásári forgatagban egész nap utcazenészek, komédiások és középkori életképek szórakoztatják a vendégeket.

Királyi Borudvar A Királyi borudvar pénteken és szombaton éjfélig, vasárnap 19 óráig várja vendégeit a palota alsó fogadóudvarán, ahol a látogatók megkóstolhatják  a történelmi Magyarország legkiválóbb borait, és együtt lakomázhatnak a királyokkal és díszes kíséretükkel. A tányérokra többek között olyan, középkori receptúra szerint készült ínyencségek kerülnek, mint a tárkonyos őzragu, az egész malac java, vagy a sült kacsacomb vörösboros-mézes káposztával.

Lovagi tábor és küzdőtér (Városi park, platánsor) A városi parkban középkori katonai tábor épül, ahol a vendégek betekintést nyerhetnek a lovagi élet mindennapjaiba és kipróbálhatják a kor fegyvereit. Szombaton és vasárnap középkori bajvívó versenyen mérik össze tudásukat a vitéz és bátor lovagok.

XIV. Történelmi Bábukiállítás A XIV. Történelmi Bábukiállítás megrendezésére a Mátyás Király Történelmi Játszópark épületében kerül sor (közös szervezésben a Mátyás Király Múzeummal, a Mátyás Király Művelődési Házzal, a Szent György Lovagrenddel és a Kiss Áron Magyar Játéktársasággal).

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ