Vad hétvége elé nézünk: a Hal és Vad Főző Fesztiválnál talán csak a Denevérek éjszakája lesz állatiasabb – mindenesetre érdemes felkészülni  mindenre!

Denevérek éjszakája

Keszthely – Fenékpuszta – 2015. július 10.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel várja az érdeklődőket a fokozottan védett Kis-Balaton területére 2015. július 10-én pénteken 20:00 órára.

Az est során a denevérek hálózása és vizsgálata folyik a Diás-szigeten. Az éjszakai rovarok és egyéb hatlábúak fénycsapdázása kicsiknek és nagyoknak izgalmas időtöltést kínál. Előzetes bejelentkezés szükséges! A programon való részvétel ingyenes.

V. Hal-Vad Főző Fesztivál

Kisköre, Szabadvizű Strand – 2015. július 11.

Immár a V. alkalommar rendezzük meg ezt a gasztronómiai rendezvényt. Várjuk azon csapatok jelentkezését, akik szeretnének benevezni a főzőversenyre az alábbi kategóriákban: főtt hal, sült hal, főtt vad, sült vad. Megrendezésre kerül ugyanezen a napon a XXVI. Tisza-tó Szépe Szépségverseny elődöntője.

XIX. Egri Bikavér Ünnep Szent Donát Napján

Eger, Érsekkert  – 2015. július 9-12.

Az Egri Bikavér Ünnep 18 éves múltra visszatekintő, magas színvonalú borfesztivál, az Egri borvidék kiemelt borturisztikai és borgasztronómiai eseménye az egri Érsekkert ősfákkal benőtt, romantikus parkjában. A rendezvényen az Egri Bikavér fehér párja, az új egri márka, az Egri Csillag, valamint az Egri Rozé borok is bemutatkoznak. A helyszín adottságai családi programok szervezésére is ideálisak. Számtalan program mellett kézművesek vására, két színpadon sokszínű zenei produkciók szórakoztatják vendégeinket. Várjuk Önt is, töltse nálunk a hétvégét, kóstolja meg zászlósborainkat, élje át a helyszínen a Bikavér életérzést!

Tihanyi Szabadtéri Játékok

Tihany – 2015. július 10. – 2015. augusztus 29.

Az évszázadok óta méltóságteljesen kimagasló Apátsági templom tornyai alatt, a Belső-tó fölött a környező dombok ölelésében, csodálatos környezetben kerül sor 2015-ben is a már hagyományos Tihanyi Szabadtéri Játékokra. A gondosan kiválasztott előadások jól szolgálják a nyaralás célját, a lazítást, a kikapcsolódást, a feltöltődést, az igényes szórakozást. A különböző színdarabok mellett koncertek is színesítik a nyári szórakozást. A cél, hogy minden korosztály megtalálja a számára érdekes kulturális programot.

Rozé, Rizling & Jazz Napok

Veszprém, Óváros tér – 2015. július 10-19.

Évente több mint tízezren vesznek részt ezen a nagyon kellemes hangulatú rendezvényen, Veszprém barokk és szecessziós épületekkel övezett főterén. Ez évben is – immár ötödik alkalommal – friss rozékkal, rizlingekkel, fröccsökel és természetesen nagyon friss jazzistákkal töltődhetnek a gasztrokulturális élmények kedvelői. 10 nap, 30 borász, 30 koncert – idén július 10. és 19. között az Óváros téren

SZENTENDREI TEÁTRUM ÉS NYÁR 2015

Szentendre belvárosa, több helyszínen – 2015. július 10. – augusztus 21.

Szentendre több mint öt évtizedes múltra visszatekintő fesztiválja a művészet minden területén izgalmas  programokat kínál a mediterrán hangulatú kisváros szabadtéri helyszínein, műemléki környezetben.  Programjában megtalálhatók a Szentendrei Teátrum szabadtéri színházi előadásai mellett jazz, komoly- és világzenei koncertek, kiállítások és hagyományőrző rendezvények.

Mau Chao koncert

Budapest Park – július 13.

Tavalyelőtt teltházas, mintegy két és fél órás fiesztán élvezhettük a Budapest Parkban Manu Chao produkcióját, amely akkor az“év koncertje” jelzőt kapta a kritikusoktól. Idén július 13-án egy fergeteges ismétlésre számíthatunk, ahol a népszerű dalairól ismert, szociális elkötelezettségéről, kozmopolita mivoltáról és harciasságáról híressé vált Manu Chao három társával újra elhozza a La Ventura műsorát a Parkba.

Szűcs Gabi: Dolce Vita

Városmajori Szabadtéri Színpad – 2015. július 11. (szombat) 20 óra

A jazz- és swing énekesnőként ismert Szűcs Gabi a tavalyi nagy sikerű koncert után idén is a Városmajori Szabadtéri Színpad vendége lesz vadonatúj zenekarával. Tavaly megjelent szólólemezével Szűcs Gabi arra vállalkozott, hogy megidézze az ’50-es és ’60-as évek csodás zenei világát: azt a dolce vita életérzést és retró hangulatot, amely évek óta nagy sikerrel van jelen a világ zenei életében.

Bajai Halfőző Fesztivál

Baja, Szentháromság tér, Roosevelt tér, Petőfi- sziget – 2015. július 9-12.

Tudta, hogy Magyarországon Baján fogyasztják a legtöbb halat? Nem keveset, nem hivatalos mérések szerint az egy főre jutó mennyiség meghaladja a 32 kilót évente. Vasár- és ünnepnapok szinte nem múlhatnak el halászlé nélkül. Meg baráti összejövetelek sem, mert előbb-utóbb felveti valaki: nem főzünk egy jó halat? És főznek, főzünk. Bográcsban, ha egy mód van rá, fával tüzelve. Sok időbe, fáradtságba nem telik. Forrás után fél órával lehet merni a lét, tálalni mellé a direkt erre a célra gyártott tésztát. Persze fogyasztjuk másként is: sütve, rántva, pörköltnek. Utóbbi esetben kecsege, angolna vagy harcsa mellé szinte mindenki túrós tésztát főz köretnek. Csukához, pontyhoz, balinhoz viszont gyakorta csipetke jár.

Palya Bea: (Még tovább) Nő

Városmajori Szabadtéri Színpad – 2015. július 12. (vasárnap) 20 óra

„Lett tizennégy új dal, lett egy új zenekar. Merthogy lett egy új életem is. Megszületett a kislányom, és most óvatosan lépkedek ezen az ösvényen, amely egyszerre az anyáé, a szeretőé, az énekes-dalszerzőé… és a dalok lettek az útjelzőim, segítenek megtalálni, ki is vagyok én ebben az új szakaszban.

A zenei nyelv, amely e dalokat röpteti, Kelet és Nyugat közt folyton utazgatva születik. Ott van benne a magyar, bolgár, cigány, zsidó zenei hagyomány, az indiai és afrikai hallásélmények, de ott van benne az európai középkori muzsika, a jazz és más improvizált zenék is, meg az is, amit a nagy dalíró egyéniségektől tanultam. Zenésztársaim is hozzák a maguk személyes zenei hagyományait. Kísérletezünk, mellkast ütünk, több szólamban énekelünk, mondókázunk, sustorgunk, kiabálunk, újra hangszerhez nyúlunk, játszunk, nevetünk, bandává zenéljük magunkat.” (Palya Bea)

Az azóta eltelt egy év során Palya Bea rengeteg elismerést kapott a szakmától és a közönségtől is, sokat koncertezett országhatáron innen és túl, a Nő-dalok előadásait mindenütt kirobbanó siker, a szöveget kívülről éneklő tömegek fogadták. Mindemellett születtek – és fogannak – új dalok is, mint például a 2015 áprilisában, a Petőfi Rádión debütáló és azóta is játszott Szaladós.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ