Csobot Adél és Horányi Juli nagyon szeret új, izgalmas dolgokat kipróbálni. Az X-Faktor sztárjai úgy döntöttek, egy délután erejéig méhésznek állnak, és bár eleinte tartottak a kaptárak körül szorgoskodó raj látványától, a szkafanderszerű ruhába bújva végül bebizonyították, akár méhészként is megállnák a helyüket.

Vadregényes környezetben, egy erdő szélén megbújó telepen ismerkedett a méhészet rejtelmeivel Csobot Adél és Horányi Juli. A lányokat tapasztalt szakember várta a helyszínen, ahol első lépésként védőfelszerelést: overallt és kalapot kaptak. A komoly óvintézkedések kissé megingatták az X-Faktor egykori versenyzőinek magabiztosságát, de végül lelkesen próbálták ki, milyen a méhészek élete.

Horányi Juli először járt méhészetben, de a szakértő jelenléte végül őt is megnyugtatta.

„Tipikus pesti lányként nagyon ritkán van alkalmam kiszabadulni a természetbe, pedig szeretem a fákat, virágokat, a napfényt és különösen izgalmas számomra új dolgokat kipróbálni. Érdekes volt belelátni, hogyan dolgoznak a méhek, de természetesen csakis védőruhában mehettünk a közelükbe. Az overál a kalappal együtt olyan volt, mint egy űrruha, szinte már vártam, hogy megszűnjön a gravitáció” – mesélte nevetve a mézrajongó énekesnő. „Borzasztóan édesszájú vagyok, nálam mindenben elfér egy kis méz, legyen az étel vagy akár egy jó ital. Leginkább az íze miatt kedvelem, de persze az sem mellékes, hogy nagyon sok jótékony hatása van”– tette hozzá Horányi Juli.

Julival ellentétben Adél vidéken nőtt fel, és bár találkozott már közelről méhekkel, a szakma rejtelmeiben ennyire sosem mélyedt még el.

Gyerekkoromban sokszor voltam a nagyinál, és az unokatestvéreimmel mindig az erdőszélen vagy a hegyekben játszottunk. Tücsköt-bogarat összeszedtünk, és kaptárat is láttam már korábban. Most pedig végre élesben is kipróbálhattam a füstölőt, amivel a méheket bódítják, szuper kaland volt. Azt hiszem, ezek után még jobban értékelem a méhek munkáját, ugyanis énekesként ha bármi gond van a torkommal, először mindig mézet eszem, és általában segíteni szokott” – mesélte a mindig mosolygó énekesnő, akinek annyira megtetszett a méhészkalap, hogy meg is tartotta, ezzel is gazdagítva különleges kalapgyűjteményét.

Ahogy a Jack Daniel’s csapata, úgy a sztárok is a mértékletes alkoholfogyasztás hívei.

Kapcsolódó cikkek:

Pillants be Csobot Adél világába!

Iszak Eszti: „Nem a tökéletes lányt keressük”

Mit csinál együtt két dögös sztáranyuka?

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ