Globális ünnepet hív életre a Mátra aljában található Pásztó városa, ahonnan augusztus 8-án, 14.00 órakor elindul a Világ csendje. A közös hallgatás célja, hogy próbáljuk megérteni egymást, figyelni a másikra és ezzel tegyük egy kicsit jobbá a világot. A kezdeményezéshez már az első alkalommal több ezren csatlakoznak Magyarországon, mi több Franciaországban is. A történelmi esemény a Mátraalja Fesztiválról indul, ahol élőben kapcsolják a francia településen csendbe burkolózókat. A közös hallgatást az ötletgazda, Lukáts Andor színművész indítja el.

Magyarország egyik kisvárosa, Pásztó hívja életre először a Világ csendjét, amely rögtön átlépi az országhatárt, ugyanis a francia Ruffec város is csatlakozik a kezdeményezéshez. A nemzetközi esemény, a közös hallgatás augusztus 8-án, 14.00 órakor kezdődik, méghozzá sajátos módon, egy zenei rendezvényen, a Mátraalja Fesztiválon. A nyitókoncert előtt elhallgat a tömeg és vele együtt a testvérváros is.

„Személyes felelősségem, hogy tegyek valamit ezért az egyre nehezebben élhető világért, épp ezért nagyon hálás vagyok Pásztónak és a Mátraalja Fesztiválnak, hogy befogadta a kezdeményezést. Úgy vélem, egy közös hallgatás segít majd „meghallanunk” magunkat, egymást, és megérteni azt, hogy mindenkinek joga van a létezéshez” – mondta Lukáts Andor, aki negyedévszázadot várt erre a pillanatra. Az ötlet ugyanis pontosan 25 éve, első fia születésekor pattant ki a színész fejéből.

„Bíztatunk mindenkit, hogy jöjjön el, és legyen részese a történelmi pillanatnak. A fesztivál megnyitóját követően, az első koncert előtt, 14.00 órakor Lukáts Andor csendre invitálja a tömeget. A közös, 10 perces hallgatáshoz mindenkit megkérünk majd, hogy üljön le. A kivetítőn pedig élőben Pásztó testvérvárosa, Ruffec is csatlakozik az elcsendesedéshez” – mesélt a részletekről a fesztivál egyik főszervezője, Kanyó Zoltán.

S bár a rendezvény csak 10 percre némul el, a szervezők és a színész biztatnak mindenkit, hogy ezen a napon, ettől a perctől kezdve minden évben hallgassunk el egy órára. Legyen ez a csend órája, amikor csak magunkra és egymásra figyelünk.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ