Varga Viktor több órára kitelepült a népszerű belvárosi szórakoztató centrumba, hogy a Gozsdu Montmarte keretében ő is megcsillogtassa festői vénáját. Viktor extrém, hordható festményeit is magával vitte, sőt egy mini koncerttel is megörvendeztette az arra járókat.

„Nagyon jó ötletnek tartom ezt a kezdeményezést, ugyanis a művészet oltárán mindig áldozni kell. Az utcai festészet egy rendkívül népszerű műfaj, élőben követheti mindenki, hogyan készül el egy mű, így közelebb kerül az emberekhez az alkotás szeretete. A Gozsduban minden kedden és csütörtökön 11 és 18 óra között kitelepülnek a tehetséges festők, akik közé most én is beszemtelenkedtem” – mosolyog az énekes, aki polgárpukkasztó viselkedésével mindig felhívja magára a figyelmet.

„Soha senkit sem szeretnék megbotránkoztatni, én egyszerűen magamért csinálom az egészet, szabad vagyok és ezt maximálisan önkifejezésre juttatom. Tudom, hogy sokak számára elfogadhatatlan, amit művelek, de én így érzem jól magam. Alkotásaim a soft pornó határait súrolják, sőt néha talán át is lépik azt, de ezzel szerintem semmi probléma nincs” – mesél művészi céljairól Viktor, aki nagy álmokat dédelget.

varga_viktor2

„Egyre jobban foglalkoztat az, hogy mivel tudnék kiemelkedni, még inkább felhívni az emberek figyelmét a festészetre. Most az a tervem, hogy életnagyságú vászonra festek majd életnagyságú meztelen alakokat” – tervezget az énekes.

Viktor most egy gyönyörű ázsiai lányt választott modellnek, akit anno az utcán fedezett fel. Az egzotikus szépség Viktor készülő, meglehetősen obszcén videoklippjében is főszerepet kapott.

„A belvárosban egy társasággal táncolt ez a gyönyörű lány, mikor felfedeztem. Azonnal megbabonázott és tudtam, hogy őt szeretném a közelgő videoklippemben látni. Majd kapva kaptam az alkalmon és a Gozsdu Udvarba is elhívtam. Persze a szintetizátor sem maradhatott otthon, hisz’ zene nélkül mit érek én? Festés közben kötelező az éneklés is, a dallamok vezetik az ecsetem” – mondja Viktor, akit főként a női test domborulatai kerítik hatalmukba.

„Édesapám, sőt számos felmenőm festőművész volt, már kiskoromban lejártam a műhelybe és amikor apám meztelen nőket festett, én is rajzolgattam. Imádom a női meztelen valóságot, a természetben is nagyon szeretem a hegyeket, völgyeket és ezek kitűnő megjelenése a hölgyek teste.  Mona Lisa csókja után egyből tudtam, hogy a múzsámat meg kell örökítenem egy hordható festményen. Ugyan az alkotásaimat nem eladásra készítem, mindegyik egyedi, egy darab készül belőlük a saját örömömre” – mondja Viktor.

Nézz további fotókat Varga Viktorról!

[smooth=id:1066;]


Kapcsolódó cikkek:

Munkát vált Istenes Bence?

Újabb helyekkel bővül a “budai Gozsdu udvar”

Életmentést tanult Tolvai Reni

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ