Tanulni sosincs késő. Ezt persze nem is mondhatnánk aktuálisabban, mint az új tanév kezdetén, hiszen kis- és nagydiákok már egyaránt a kezdésre koncentrálnak. Nincsenek ezzel másképp azok az önkéntesek sem, akik mostanában fogják elsajátítani a TEVAgy a Hős! kampány egyszerű módszerét, amelynek segítségével akár az életét is megmenthetik valakinek, akinél hirtelen szívleállás történik.

A tavaly indult kezdeményezés megálmodói, Klupács Péter és Mészáros Zalán nem kisebb dolgot vettek a fejükbe, minthogy előbb-utóbb mindenkit megtanítanak Magyarországon életet menteni, hogy javítani tudjunk azon az elszomorító statisztikai tényen, mely szerint míg Németországban 1000-ből 973-an, Magyarországon csupán 17-en tudnak életet menteni. Az elmúlt másfél évben persze ez a szám már bőven változott, hiszen a kampány során több tucatnyi helyre személyesen is eljutottak a fiúk, hogy megismertessék a módszerrel az érdeklődőket, a sajtómegjelenések és kisfilmek segítségével pedig milliónál is több emberhez kerülhetett már el a rendkívül egyszerű, 15 perc alatt megtanulható és begyakorolható metódus híre.

farkashazireka_tevagyahos01A kampányhoz nemrégiben csatlakozott Farkasházi Réka színésznő, az Anyakanyar.hu portál egyik arca is. Réka, aki maga is kétgyermekes édesanya, sőt drámapedagógusként is foglalkozik fiatalokkal, nem habozott egy percig sem, hogy az ügy mellé álljon.

Már korábban is találkoztam a témával, és bizony én is megrémültem a gondolattól egy pillanatra, hogy vajon miként cselekednék, ha hirtelen bajba kerülne mellettem valaki. Peti és Zalán azonban olyan megnyugtatóan, lépésről lépésre mutatták meg, hogy mi a teendő, hogy ma már tudom, nem félnék segíteni. Beszélgettem erről már a gyerekeimmel is, akik a gyermekek nyitottságával, őszinteségével és bátorságával álltak ehhez a témához, így azt gondolom, hogy ha minél korábban eljut hozzájuk ez az üzenet, akkor minden esélyünk megvan rá, hogy mernek majd cselekedni, ha ilyen helyzetbe kerülnek” – meséli Farkasházi Réka.

Réka zenekarával együtt koncertezve járja az országot is, így tervei között szerepel az is, hogy az életmentést, mint hétköznapi témát, a hőssé válás egyszerű módját a közeljövőben talán egy dalban is feldolgozzák a „Tintanyulakkal”.

Addig pedig büszkén mutatja meg azt az edukációs kisfilmet, amely közreműködésével nyáron készült, és amelyben Péter és Zalán segítségével azt igyekeznek szemléletesen bemutatni, hogy miként kell cselekedni, ha egy teljesen szokványos, mindennapi helyzetben összeesik mellettünk valaki. Semmiképpen sem a mobilunkat kell először keresgélni, nem is mentő után kell kiabálni, hanem az első 4 perc fontosságát kihasználni, megnézni, hogy lélegzik-e az illető, és ha igen, akkor két kezünket összefonva, fejben egy 100 BPM-es dalt dúdolva, ütemes szívmasszázsban kell részesíteni, mintha csak egy labdát nyomnánk.

A legjobb az lenne, ha ezt a módszert minden iskolába is el tudnánk juttatni. Egy tornaórányi idő, vagy akár egy osztályfőnöki óra is elég lenne ahhoz, hogy egy-egy labda segítségével begyakorolják a gyerekek, fiatalok ezt a mozdulatot” – mondja Réka.

Ausztriában már a kötelező tanterv része az életmentő elsősegélynyújtás, és nem titkolt célja a TEVAgy a Hős! kampánynak sem, hogy ez Magyarországon is valóra váljon. Addig pedig ezt a kisfilmet, az írott tudnivalókkal, gyakorlásra alkalmas zenéket igyekeznek minél több ember számára elérhetővé tenni, így a honlapon ősztől elérhető lesz a digitális oktatócsomag, amellyel bárki, bárhol, bármilyen társaságban gyakorolhatja az életmentést.

Kapcsolódó cikkek:

Farkasházi Réka és Varga Győző gyermekrajzversenyt hirdettek

Életmentést tanult Tolvai Reni

Életmentő jótanácsok kánikulára

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ