Szerepek helyett ezúttal saját bőrébe bújik Kulka János, Elmondom újra című koncertjén, ahol saját magáról, érzéseiről, gondolatairól énekel a külön erre az alkalomra szerveződött zenekarával november 22-én, a Budapest Kongresszusi Központban.

Kulka Jánost ismerhetjük III. Richárdként, Lear királyként, Mefisztóként, Higgins professzorként a színpadról, a filmvászonról, de többek között Dr. House hangjaként is tisztelhetjük az ezerarcú színészt. A művész idén ősszel több, mint húsz dalból álló csokorral áll a közönség elé, külön erre az alkalomra szerveződött új zenekarával és Csengery Dániel zenei vezetővel, akivel közösen választották ki a dalokat.

„Elmondom újra” – hogy mit? Azt, hogy mi foglalkoztatja, hogyan gondolkozik hitről, csalódásról, búcsúzásról, találkozásokról, hétköznapokról és ünnepi pillanatokról. Ezúttal játék helyett saját érzéseit adja át a közönségnek már ismert és új dalokon keresztül. Így előkerülnek a színházi darabok, dalok a Hegedűs a háztetőnből, a Csárdáskirálynőből, a Koldusoperából, Cseh Tamás és Tom Waits legjobb művei és csak neki íródott új dalok is.  Kulka János vendége lesz Dés László is, akinek szerzeményeit évek óta énekli.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ