Rékasi Károly nyári balesete után, november 27-én, az Alku című előadásban lép először színpadra! A 2016. január 9-én bemutatásra kerülő Boldogság című előadás próbái pedig már javában zajlanak.

Rékasi Károly több hónapos kényszerpihenő után ismét a József Attila Színház színpadára áll. Először Arthur Miller Alkujában lép a közönség elé november végén, amit decemberben két másik előadás követ.

Közreműködik december 8-án az Irodalmi kávéház “Legendák nyomában” soron következő műsorában és nagy erővel készül a januári bemutatóra, Eric Assous Boldogság című vígjátékára is. A kétszemélyes darabban Pikali Gerda partnereként egy kapcsolat alakulását, annak szépségeit és nehézségeit mutatják be Verebes István rendezésében.

A József Attila Színház vezetése és minden tagja bízik benne, hogy Rékasi Károly hamarosan teljesen felépül, és újra színpadra léphet korábbi szerepeiben is!

Arthur Miller: Alku (dráma)

Viktor és Walter testvérek. Apjuk halála óta nem beszélnek egymással. Találkoznak, mert szükséges. A házat, amelyben felnőttek elbontják, az ott felhalmozott bútorok, tárgyak sorsáról együtt kell dönteniük. A viszontlátás felszínre hozza a múltat, az ingóság felszámolása a fivérek közötti elszámolássá mélyül. Tizenhat évnyi csend szakad fel…

Miller korunk egyik legnagyobb drámaírója, aki műveiben az alapvető emberi értékeket, döntéseink morális felelősségét vizsgálja. Az Alku című dráma a totális igazság keresése, a teremtett jó és a szükséges rossz kutatása.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ