Ízletes almás pitét sütöttek hazánk sztárjai! Ada, Iszak Eszti, Sarka Kata, Madár és Puskás Peti különös gondoskodással készítette a finom süteményt, a hírességek ugyanis egy jótékonysági akcióhoz csatlakoztak.

Jótékonysági süteményvásáron vettek részt a Telenor Kihívás sztárjai és a mobilszolgáltató dolgozói. A feladat most „egyszerű” volt: saját maguk készítették az almás pitét. Az édességekből befolyt összeget a vállalat megduplázta, és a Gyermekkor Alapítvány részére ajánlotta fel.

„Régóta ismerem a Gyermekkor Alapítványt, ahol tudunk, az öcsémmel együtt segítünk nekik. Ezért nem is volt kérdés számomra, hogy a Telenor Kihívásokban résztvevőkkel most közösen állunk ki a jó ügy mellett. Ez az alkalom azért is volt rendhagyó számomra, mert még sosem sütöttem almás pitét – ez volt az első, és elmondhatom: nagyon jól sikerült. Nálunk főleg apukám mozog igazán otthonosan a konyhában, de azért én is elboldogulok” – mesélte Puskás Peti.

A közös sütésnek Sarka Katáék törökbálinti étterme adott otthont. Katának kisgyermekes anyukaként igazán szívügye a legkisebbek egészségügyi ellátása. „Két kisgyermek édesanyjaként a Gyermekkor Alapítvány támogatása különösen fontos számomra. Ezért nagyon örültem, hogy nálunk készülhettek el a sütemények. Jó dolog, hogy karácsony előtt összefoghattunk, de remélem, sokan segítenek a rászorulóknak az év többi részében is” – mondta el Sarka Kata, akitől Iszak Eszti vette át a szót.

Több tálca almás pitét vittünk a Telenor jótékonysági süteményvásárára. Tegnap egész este a konyhában sürgölődtem, muffinokat is sütöttem egészséges alapanyagokból. Még a kezemet is megégettem kicsit, de a gyerekek miatt megérte még ez a kis baleset is” – tette hozzá a csinos műsorvezető.

A Telenor nagy sikerű jótékonysági süteményvásárán Ada, Iszak Eszti, Sarka Kata, Madár és Puskás Peti segítségével, és a kollégák süteményeinek hála, egy délután alatt 800.000 forint gyűlt össze, amellyel a Gyermekkor Alapítványt támogatja a vállalat.

Kapcsolódó cikkek:

Szandi és Sarka Kata nem ismer lehetetlent

Angyalok lettek a sztárok!

Együtt várták a Mikulást a sztárok

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ