Szem nem maradt szárazon a MoM Uszoda és Sportközpont balett termében, ahol a kerületi állami gondozásban lévő, hátrányos helyzetű, valamint gyengén látó és mozgáskorlátozott gyerekeket leptek meg ajándékokkal a jószívű „civil” MoM –angyalok, valamint olyan sportolók és sztárok, mint Oláh Gergő, Kocsis Tibor, Sipos Tamás az Irigy Hónaljmirigyből, Erdei Zsolt „Madár”, Gergely István kétszeres magyar olimpiai bajnok vízilabdázó, Bicskei Bertalan válogatott labdarúgó özvegye, Bicskei Anikó, valamint Magyar Gergő, az idei Fitparádé abszolút győztese.

Hagyománnyá lett, hogy a MOM Sport Karácsony előtt jótékonysági felhívást kezdeményez a kerületiek számára, hogy írják meg vagy rajzolják le kívánságaikat, amelyeket a MoM Sport közösségi oldalán bárki elolvashat és teljesíthet. Idén több, mint negyven gyermeknek teljesült az álma. A jótékonysági akcióban részt vettek „civilek”, akik nemcsak a kerületből és Budapestről, hanem az ország több részéről, sőt külföldről is csatlakoztak a kezdeményezéshez, valamint ismert sportolók és művészek is megajándékozták a kicsiket és nagyobbakat.

A gyerekek egy Kakaóparti keretében vehették át az ajándékokat. A jelenlévők megszeppent, ujjongó és csillogó szemű fiúkat és lányokat láthattak csak, legyen szó az egészen kicsikről vagy kamaszokról, akik nemcsak annak örültek, hogy teljesültek a kívánságaik, hanem annak is, hogy találkozhattak kedvenceikkel.

Kocsis Tibor a 11 éves Zolit ajándékozta meg egy távirányítós autóval, Bicskei Anikó „világító játékkal” lepte meg a tízéves aliglátó Benjamint, Oláh Gergő egy hatalmas markolós autót vett a hétéves gyengénlátó Istvánnak, Sipos Tamás a szintén hétéves gyengénlátó Lacit egy akkora tűzoltós darus autóval ajándékozta meg, hogy nagyobb volt, mint maga Lacika. Gergely István a 11 éves Dávid kívánságát teljesítette, aki egy munkagépet kért, Magyar Gergő egy nyolcéves aliglátó kisfiút lepett meg egy „hangot adó, világító játékkal”, Erdei Zsolt „Madár” pedig a 11 éves Dávid óhaját teljesítette, aki fülhallgatót és mogyorós csokit kért.

Miután mindenki átadta az ajándékát, a helyiség hamarosan egy zsibongó játszótérré alakult át, miközben a gyerekek boldogan eszegettek a sok finomságból. Sztárjaink is „visszaalakultak” gyerekké, önfeledten játszottak újdonsült barátaikkal. Madár még egy rögtönzött bokszedzést is tartott az egyik fiúnak, aki Erdei Zsolt szerint ígéretes tehetségnek bizonyult. Oláh Gergő és Kocsis Tibor egy hirtelen ötlettől vezérelve a gyerekekkel együtt elénekelte a Kis Karácsony, nagy Karácsony kezdetű „klasszikust”. Sipos Tomi úgy döntött, inkább a háttérben énekel a kicsikkel, mondván szegény gyerekeknek még fel kell nőniük, ezért nem akarja őket sokkolni a hangjával, amit egyébként mindenki hallhat holnap az Irigy Hónaljmirigy koncerten a Papp László Sportarénában.

Kapcsolódó cikkek:

Shreket kapták Mikulásra a gyerekek

Fogyatékkal élő gyermekeket ajándékoztak a sztárok

Almás pitét sütöttek a sztárok

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ