Hiánypótló, hazánkban egyedülálló DIY (“Csináld magad!”) kurzusokat indít a PPG Trilak az otthonukat, környezetüket saját kezűleg építeni-szépíteni vágyók számára – jelentette be a mai napon, stílszerűen a képzés leendő helyszínén, a WERK Akadémián megrendezett sajtótájékoztatón Miavecz István, a PPG Trilak ügyvezető igazgatója. A kezdeményezés célja, hogy olyan szakmai hátteret és komplex  ismereteket nyújtson mindazok számára, akik kreativitásukat szeretik otthonuk, kertjük csinosításával megélni, amelyek a szakszerű használat és technikai ismeretek mellett plusz inspirációt is jelentenek – legyen szó egy-két díszítőelem kivitelezéséről vagy akár komolyabb lakásfelújításról.

Ugyan hivatalosan nem a mai a tavasz első napja, mégis ezen a napon élvezhettük – idén talán először – kabát nélkül a napsütést. Ez az időszak amúgy is a megújulás szimbóluma, így ennél alkalmasabb időpontot nem is lehetett volna találni a rendhagyó helyszínen, izgalmas kerekasztal beszélgetésekkel tarkított eseménynek találni, ahol a résztvevők betekintést nyerhettek a lakáspiac változásaiba, valamint ízelítőt kaphattak ezen trendek következményeként tapasztalható, a kreatív lakberendezési megoldások iránt egyre növekvő vásárlói és eladói igény térhódításába.

Számos esetben a DIY megoldásokra nem csupán azért van szükség, mert sokan a kreativitás és önkifejezés iránti vágyukat ily módon szeretnék megélni. Gyakran a szakemberhiány, vagy akár költségcsökkentési szempontok sarkallják arra az épp lakásfelújítás vagy akár költözés előtt-után álló embert, hogy saját kezűleg végezze el a munkát. „A  rendelkezésre álló statisztikák szerint a lakáseladás egyik motorja – a jó lokáción túl – a legalább tisztasági festéssel felturbózott lakás. A vásárlói oldalon kimutatható számok viszont arra is rávilágítanak, hogy a vevői érdeklődés 88%-ban a használt, 12%-ban az új lakások felé irányul. A használt lakásokon belül azonban az állapot nagy mértékben meghatározza a maximális eladási árat és azt, hogy mennyi idő alatt kel el egy lakás. A vásárlást követően ezeket az ingatlanokat az új tulajdonosok nagy része rövid időn belül kisebb vagy egészen komoly mértékben fel is újítja, akár saját célra, akár befektetési céllal, rövid vagy középtávú lakáskiadásra vásárolta az adott ingatlant.” – mondta el a kerekasztal beszélgetésen Balogh László, az ingatlan.com szakértője.

E fenti tények alapján sokakban – vagy tegyük a szívünkre a kezünket, mondhatjuk, hogy sokunkban fogalmazódik meg tehát a kérdés, „Miért is ne csináljuk meg mi magunk?” Ugyanakkor a lelkesedés mellett rengeteg szakmai kérdés merülhet fel bennünk, amatőr lakásfelújítókban a kezdeti lépésektől kezdve a kivitelezésen át arra vonatkozóan például, hogy „Milyen falra milyen festékkel lehet festeni? Tényleg létezik mosható festék? Az ablakkeretet mivel mázoljam? És a mázolás előtt egyáltalán kell csiszolnom? És ha igen, azt mivel és hogy? És egyébként is, milyen szín illene jobban a hálószobámhoz?” „Ezekre a kérdésekre egy laikus nehezen tud válaszolni. Ezért is döntöttünk úgy, hogy idén májusban útjára indítjuk a Kreatív Műhely kurzus sorozatunkat, ahol az érdeklődők megtanulhatják a felületkezelés alapjait, valamint számtalan hasznos tippet, trükköt kaphatnak egy lakás ötletes felújításához. A kurzusok minden esetben két nagyobb egységre oszlanak: a délelőtt folyamán a PPG Trilak szakemberei gyakorlati útmutatás kíséretében foglalják össze a legfontosabb szakmai lépéseket, délután pedig DIY bloggerek és enteriőr stylistok segítségével kapnak ötleteket arra vonatkozóan a résztvevők, hogy hogyan tudják a megszerzett technikai tudást a gyakorlatba átültetni és saját otthonukon, környezetükön alkalmazni. A kezdeményezéssel célunk tehát, hogy a kurzus résztvevői számára megadjuk azokat az alapokat, amelyek elsajátításával  akár egyedül is, a saját elképzeléseik szerint tudják szakszerűen alakítani, szebbé tenni otthonukat, lakókörnyezetüket.” – hangsúlyozta ismét Miavecz István, a PPG Trilak ügyvezető igazgatója.

A kerekasztal harmadik résztvevője, Csorba Anita tértervező, blogger (inspiraciok.hu) és a Kreatív Műhely egyik oktatója is saját példájával és több éves tapasztalatával támasztotta alá, hogy az emberek valójában mennyire szeretnek alkotni. „Kisfilmjeim több tízezres nézettsége is bizonyítja a magyarországi “DIY mozgalom” széles körű elterjedését. A lelkesedés tehát megvan, a szakmai tudás pedig könnyen megszerezhető, amivel egészen új távlatok nyílhatnak meg minden igényes és kreatívan gondolkodó ember előtt. A PPG Trilak Kreatív Műhely foglalkozásai pedig lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy helyen, egy kézből tanulják meg, hogyan legyenek színesek, mégis időtállóak fafelületű bútoraik, hogyan készítsenek táblafestékkel rajzolótáblát a gyerekszobába, vagy éppen hogyan hozzanak létre mindenki számára elérhető alapanyagokból apró, kedves, saját ízlésüket tükröző dekorációs tárgyakat” – fűzte tovább a jelentős rajongói-követői táborral is rendelkező szakember, aki nem csupán „száraz tényekkel”, hanem kedves invitálással is ösztönözte a jelenlévőket arra, hogy a beszélgetés után saját maguk is próbára tegyék játékos-kreatív képességeiket, és a valóságban is megtapasztalják a „gyorsan, egyszerűen alkotni” mondás jelentését. Így az esemény méltó zárásaként Csorba Anita rögtönzött, mini workshopot tartott, ahol egyedi, saját festésű, mágneses képkereteket készíthettek a sajtó alkotásra nyitott képviselői.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ