Idén az ország különböző tájain termesztett birs gyümölcsből készült pálinkákat hozza Budapestre a tavasz legnagyobb pálinkás rendezvénye. A belépődíj nélkül látogatható három napos fesztiválon az ország 22 főzdéjének legfrissebb kínálatából válogathatnak a vendégek.

Prémium pálinkák óriási választékával várja vendégeit a Magyarország vezető kereskedelmi pálinkafőzdéit felvonultató Belvárosi Pálinka Napok, ahol több hónapos várakozás után most mutatkozik be az év tíz legjobb birspálinkájának házasításával készülő Év pálinkája.

Magyarország pálinkafőzdéi 2011 óta készítik el az Év pálinkáját, amely célja, hogy bemutassa a fogyasztóknak az adott év gyümölcsét. Az idei rendezvény tökéletes alkalom arra, hogy kiemelkedő minőségű birspárlatokon keresztül ismerkedjenek meg az érdeklődők az azonos gyümölcsből készülő párlatok sokszínűségével ” – mondta Maros Róbert, főszervező.

Az Év pálinkájáról

Az ország kereskedelmi főzdéi idén is elkészítették közös pálinkaházasításukat, amelybe a Év pálinkája 2016 versenyen kiválasztott tíz legjobb birspálinka kerül. A zsűri döntése alapján idén a Márton és Lányai, a Zimek, a Nobilis, a Cruxx, a Békési, a Gyulai, a Csalló, a Schiszler, a Tokaj Spirit, és a Spiritus Primus pálinkafőzdék tételei kerülnek a termékbe. A versenyen a tételek kiválasztása a nemzetközi szabványoknak megfelelő húsz pontos rendszerben történik. A szakértők vakkóstolás során választják ki a házasítás gerincét adó párlatot, majd a többi tétel hozzáadásával díszítik. A pályázatra januárig lehetett jelentkezni és mintákat beküldeni. A kész terméket több hónapos pihenés után sorszámozott díszüvegben a Belvárosi Pálinka Napokon mutatják be.

A fesztiválon Hello Pay feltöltős fesztiválkártyával fizethetünk. Az új fizetőrendszer újdonsága, hogy az előttünk lévő terminál képernyőjén egy virtuális mezőt, a borravalócsúszkát érintve határozhatjuk meg, hogy mennyi borravalót szeretnénk adni. A fesztivál hivatalos szállítópartnere a 6×6 Taxi.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ