Csobot Adél és Istenes Bence nagy izgalommal várják közös gyermekük nyár eleji érkezését. Minden gondolatuk kisfiúk körül forog, és bár sok mindenben az ösztöneikre hallgatnak, amikor kisbabájuk jövőjéről és egészségéről van szó, nagyon is tudatosan döntenek: abban például mindketten biztosak voltak, hogy megőrzik a gyermekük születéskor legyűjthető őssejtjeit.

Az elmúlt hónapokban Adél és Bence minden pillanatát a szülés és a baba körül teendők határozzák meg olyannyira, hogy már tervezgetik, mi kerüljünk a kórházi csomagba. „Hallgatólagos megállapodás van köztünk ezzel kapcsolatban: a csomag tartamát én állítottam össze, de azért, hogy el is vigyük magunkkal, azért elsősorban Bence felel. Még akkor is az ő feladata, ha a nagy napon szinte biztos, hogy ő izgul majd jobban kettőnk közül” – árulta el a fiatal kismama.

Adél azt is hozzátette: Bencével soha, semmit nem vártak még annyira, mint kisbabájuk érkezését. „A gyermeknevelés terén biztosan az ösztöneinkre hallgatunk majd. Ebben a témában például nem olvastam cikkeket, azonban a szülésről, babagondozásról sok könyvet fellapoztam. Minden vizsgálaton ott vagyunk, feltesszük a kérdéseinket az orvosoknak, tanfolyamokra járunk – ezekben a kérdésekben inkább a gyakorlatiasság fontos számunkra” – mondta el Adél, aki nyár elején ad életet kisfiának.

A fiatal pár tudatossága többek között abban is megmutatkozik, hogy már jó ideje biztosak benne: szeretnék levetetni gyermekük őssejtjeit. Mint mondják, sokat olvastak a témában, és mindenképpen élni szeretnének a modern orvostudomány adta lehetőséggel – ezért fordultak az őssejt-tárolásban élenjáró FH Biobankhoz. „Azt nem tudtuk, hogy például hol tárolják majd a sejteket, mennyi idő lesz a levétel, mit kell vinnünk magunkkal a szülőszobára, de a Czeizel Intézetben az összes kérdésünkre részletes választ kaptunk. Hosszan magyarázták el nekünk, hogy a mintavétel nem jár fájdalommal, és a köldökzsinórvérből illetve a köldökzsinór-szövetből nyert sejtek később hasznosak lehetnek különféle betegségek kezelésében – számolt be a hallottakról Istenes Bence. „Számunkra most tisztázódott le minden őssejttel kapcsolatos kérdés. A fiunknak a legjobbat szeretnék, és tudjuk, hogy az egészségéért is felelősek vagyunk” – tette hozzá a leendő apuka.

A személyes konzultáció során Bence és Adél kézhez kapta a mintavételi készletet is – ez az a doboz, amelyet mindenképpen magukkal kell vinniük, ha beindul a szülés. „Magamat ismerve, én már most elmentettem azt az éjjel-nappal hívható telefonszámot, amit majd tárcsáznom kell, ha születik a babánk. Ki tudja, lehet, hogy izgalmamban észre sem venném, hogy egyébként jól láthatóan rajta van a szám a dobozon” – viccelődött a műsorvezető.

Kapcsolódó cikkek:

Tóth Gabi anyuka lett!

Ilyen tündéri Ördög Nóri!

Hosszú Katinka nagykövet lett

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ