A Budapest Park a legkülönfélébb stílusú koncerteknek ad otthont idén nyáron is, így a június-július a rock koncerteken túl olyan gyöngyszemekkel kecsegtet, mint a Tátrai Band idei utolsó fővárosi koncertje, Fábián Juli & Zoohacker meglepetésvendéggel megfűszerezett nagyszínpados debütálása vagy a Budapest Bár teljes zenekaros sanzon rock and rollja.

Június 16-án a Tátrai Band lép színpadra, akiknek ez lesz az utolsó budapesti koncertjük az évben. Tátrai Tibor, a legendás zeneszerző, gitáros, szinte megszámlálhatatlan hány formációban játszott az évtizedek során, a Tátrai Band azonban saját zenekarként született, Kovács Tamás basszusgitáros kezdeményezésére. Az 1987-ben indult formáció azóta persze számos tagcserén és pihenőn is átesett, az egyéni, füstös, blues-os, jazz-rockos hangzás azonban elkophatatlan, Tátrai Tibor gitárjátéka pedig már-már ikonikusnak számít a magyar könnyűzenében. A Tátrai Band előtt a Kéknyúl muzsikál majd.

Persze, nem csak utolsó, de első koncertnek is szemtanúi lehetünk ezen a nyáron: Fábián Juli & Zoohacker legelső nagyszínpados Park koncertjére készül június 30-án, amin ráadásul Mező Misi vendégként csatlakozik a zenekarhoz. A közös éneklésről így mesélt az énekesnő: Mező Misivel régóta imádjuk egymás hangját, muzikalitását. Először talán hét éve találkoztunk személyesen a SZIN backstage-ben és azóta is folyamatosan összesodor minket az élet. Nagyon szeretem a telt, mély, gyönyörű orgánumát, a természetes színpadi jelenségét, a humorát, és hogy ennyi siker után is teljesen normális tudott maradni. Már az első találkozásunkkor beszéltünk róla, hogy jó volna egy közös dalt csinálni, de mindkettőnknek annyira szépen alakultak-alakulnak a dolgaink, hogy sosem jutott rá energia. Éppen ezért nagyon izgatottan várjuk a Budapest Parkbeli koncertet, mert végre együtt énekelhetünk Misivel.”

Talán a név kötelez, de a Budapest Bár is speciális koncerttel készül július 7-ei koncertjére, ahol a teljes csapat előadásában élvezhetjük a 150 perces időutazást. Mert a Budapest Bár a 20-as, 30-as évek kávéházi sanzonjait csavarják meg mai dalokkal, melyeket minden előadó egy kicsit a saját képére formál. A mostani esten a zenekar mellett az összes énekes színpadra áll, így meghallgathatjuk Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Mező Misi, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián páratlan előadását is, akik egy estére békebeli kávézóvá változtatják a Park színpadát. Az évad legnagyobb Budapest Bár koncertjén ráadásul slágereik mellett sosem hallott duettek és új dalok is felcsendülnek.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ