Ha szülőként előfordult velünk, hogy önmarcangolva azt gondoltuk, bárcsak türelmesebbek lettünk volna, bárcsak ne kiabáltunk volna a gyermekünkkel, bárcsak lenne valaki, akitől tanácsot kérhetnénk, végre fellélegezhetünk: Laura Markham könyve áttörést hoz a gyereknevelésben a kételyek közepette. A nevelési tanácsadással foglalkozó pszichológus szerző megosztja az olvasókkal a békésebb szülővé válás 3 titkát, amely valójában a neveléshez, a gyermekünkhöz és önmagunkhoz való általános hozzáállást jelent.

Forradalmian új elgondolást közvetít felénk: ahhoz, hogy hatékonyan kezeljük a nevelési problémákat, és elérjük, hogy a gyermekeink olyan sikeres, önfegyelemre képes személyiséggé váljanak, mint szeretnénk, nem velük, hanem önmagunkkal kell kezdenünk a munkát. Ugyanis ha kiabálásra kerül sor, abban nemcsak a gyermekünk engedetlensége, hanem a saját sérüléseink és frusztrációink is benne vannak. Rendkívül fontos, hogy megvizsgáljuk és megértsük a saját érzelmeinket, és megtanuljuk kezelni őket – a gyermekeink ugyanis nem azt teszik, amit mondunk nekik, hanem azt, amit látnak tőlünk. Azok a minták, amelyeket az önuralomról, az érzelmek kezeléséről, a konfliktusok megoldásáról, nem utolsósorban pedig a bocsánatkérésről nyújtunk, döntően meghatározzák, hogy a gyermekünk mennyire lesz birtokában ezeknek a készségeknek. A békés szülők legfontosabb titka tehát az, hogy önmagukat szabályozzák először.

Ha szülőként békében vagyunk önmagunkkal, a gyermekünkkel is békében tudunk lenni. Ahhoz, hogy elérjük, a gyermekünk hallgasson ránk és példát vegyen rólunk, fontos ápolnunk a vele való kapcsolatot – ez a boldog gyermekeket nevelő szülők második titka. A kapcsolat táplálása azt jelenti, hogy jelen vagyunk a gyermekünk számára, nem csak fél szívvel, hanem egészen. Különösen akkor van szüksége egy ölelésre, amikor elveszti a kontrollt és kiborul – a hiszti és a sírás gyakran azt jelzi, hogy nem tudja kezelni a feszültségeket. Ha ilyenkor, ahelyett hogy mi is kiborulnánk, türelemmel és megértéssel tudunk fordulni felé, azt fogja érezni, hogy mellette állunk, számíthat ránk, miközben a feszültségek szabályozásáról is mintát lát tőlünk.

A harmadik titok a „kontroll helyett coaching” szemlélete. Laura Markham részletesen ír a hagyományos fegyelmezési eljárások negatív hatásairól, és hatékony alternatívát kínál helyettük. Ha szülőként azt szeretnénk, hogy a gyermekünk „jól viselkedjen”, azt nem büntetéssel érhetjük el, hanem ha segítjük fejleszteni az önuralmát, az érzelmi intelligenciáját és az önállóságát, hogy akkor is helyesen cselekedjen, ha nem vagyunk jelen.

Önmagunk szabályozása, a kapcsolat táplálása, a „kontroll helyett coaching” szemlélet követése nem egyszerű – a szerző ki is emeli, hogy nem az a lényeg, hogy tökéletes szülők legyünk. Annak érdekében, hogy lépésről lépésre jobbá váljunk e három területen, gyakorlati útmutatókat és praktikus tanácsokat nyújt, miközben életszagúan bemutatja a gyermekek fejlődési szakaszainak sajátosságait is. Mire a könyv végére érünk, a gyermekünkről, a nevelésről és önmagunkról is mélyebb tudással rendelkezünk majd.

Kapcsolódó cikkek:

Újabb iskolákban újulnak meg a mosdók

Tévhitek és igazságok a magzati szűrésekről

Mivel etessük a gyerkőcöt?

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ