Budapest belvárosában, a Nyugati téren nyitja meg legújabb, immár 18. áruházát a Decathlon. A közel 2000 m2 alapterületű üzlet nem csak elhelyezkedése miatt újdonság, a vállalat első digitális tesztáruházaként számos, nemzetközi szinten is egyedülállónak számító szolgáltatással várja a vásárlókat. Új üzletének nyitása kapcsán a sportszeráruház négy napon keresztül sportprogramokkal és játékokkal várja az érdeklődőket a Nyugati téren.

A Decathlon Magyarország az év első hónapjaiban még érvényben lévő vasárnapi zárva tartás ellenére is folytatni tudta dinamikus növekedését, hiszen az előző évhez képest 26 százalékos forgalomnövekedést produkált az év első 7 hónapjában.  A vállalat ősszel sem tétlenkedik, az idei évben még további 3 áruház megnyitását tervezi Tatabányán, Sopronban és Budapesten a Corvin Plazában.

A sport legyen mindenkinek elérhető! A Decathlon legújabb üzletét ennek megfelelően rendhagyó módon Budapest egyik legforgalmasabb tömegközlekedési csomópontján, a Nyugati téren nyitja meg. A közel 2000 m2-es üzletben a sportszeráruházlánc által kínált mintegy 70 sport teljes választéka elérhető lesz, különös tekintettel a városi sportolás eszközeire és kiegészítőire, mint például a futás, a fitnesz, a kerékpár, az úszás, a gördülő sportok, a városi gyaloglás.

A helyszín mellett más különlegességgel is bír az új üzlet, hiszen digitális tesztáruházként is működik, mely nemzetközi viszonylatban egyedülálló. A számos, vásárlást segítő eszköz és szolgáltatás segítségével a vásárlók még alaposabban megismerhetik és gyorsabban megtalálhatják a számukra megfelelő termékeket. Az okos tükörrel időt takaríthatunk meg vásárlás közben, mivel a meghatározott termékcsaládok esetében a felpróbált ruhadarabot azonnal, élőben megnézhetjük más színben is magunkon, anélkül, hogy a próbált szín rajtunk vagy akár csak a közelünkben lenne. Az okos próbafülkében próbálás közben is végigböngészhetjük a kínálatot, más szín vagy fazon után kutatva, méret vagy egyéb kérdés esetén pedig a beépített tablet segítségével azonnali eladói segítséget kérhetünk. Az okos padok RFID olvasó segítségével további információt biztosítanak a kiválasztott cipőkről, az áruházi kioszk terminálokon pedig többek között böngészhetünk a webáruházban, rendelést adhatunk le, ha esetleg az üzletben nem található meg a méret vagy szín, de a vásárlási élményről is küldhetünk visszajelzést. A láb állását felmérő futópad a lábunknak és csontszerkezetünknek leginkább megfelelő lábbeli kiválasztásában segít, legyen szó futásról vagy túrázásról.

A most nyitó Nyugati téri áruház mellett a Decathlon a vásárlási élményt elősegítő digitális szolgáltatásait néhány más külföldi áruházában is teszteli. A kínált kényelmi megoldások a jövőben várhatóan tovább bővülnek, azok pedig, amelyek a vásárlói visszajelzések szerint különösen kedveltek, idővel bekerülnek más Decathlon üzletek szolgáltatásai közé is.

„A belvárosi áruház megnyitása több szempontból is fontos mérföldkő. A Decathlon esetében rendhagyónak számító helyszín mellett a digitális megoldások is különlegessé teszik a Nyugati téri üzletet. Fontosnak tartjuk, hogy a sport és mozgás lehetősége mindenki számára elérhető és megfizethető legyen. Azon dolgozunk, hogy minél többen megtapasztalhassák a sportolás örömét és annak szervezetre gyakorolt jótékony hatásait. Társadalmi felelősségvállalásunk is ezt az elvet követi, így a jövőben is kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a sport és az aktív időtöltés bármely korban és életkörülmény mellett elérhető legyen, a magyar szabadidő- és utánpótlássport tovább bővüljön és erősödjön” – hangsúlyozta Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója.

Követve a vállalat jelmondatát, a Decathlon Magyarország az első belvárosi áruházának megnyitását egy négynapos sport programsorozattal támogatja. Csütörtöktől vasárnapig mindenki sportolhat egyet a Nyugati téren, a járókelők futás, gyaloglás, kerékpározás, húzódzkodás és evezés közül választhatnak. Az eszközök helyes használatát a Decathlon sport nagykövetei segítik. A lehetőség mindenki számára díjmentes, előzetes regisztrációt nem igényel, a résztvevők között pedig értékes nyereményeket sorsolnak ki.

A Decathlon Magyarország további áruházak nyitását is tervezi az idei évben. A budapestivel együtt immár 18 üzletből álló sportszeráruházlánc az év végéig tatabányai, soproni és egy újabb fővárosi áruházzal gyarapodik tovább, ez utóbbi a Corvin Plazában kerül kialakításra. Az erőteljes terjeszkedést az évek óta tapasztalható stabil eredmények, az üzletek által generált folyamatos bevétel és a pozitív fogyasztói visszajelzések támasztják alá. Emellett az idei év első felében (július 31-vel bezárólag) elért eredmények is felülmúlták a vállalat várakozásait, az előző év hasonló időszakához képest július végéig 26 százalékos forgalomnövekedést produkált a vállalat.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ