Átadták a P&G és a SPAR Magyarország közös nyári jótékonysági programjának fődíját és különdíját. A debreceni Lilla Téri Általános Iskola kültéri kondiparkra fordította a másfél millió forintos főnyereményt, a különdíjas szegedi Arany János Általános Iskola pedig egymillió forint értékben új, modern sporteszközöket és tornaszereket kapott. Az átadásra az iskolák évnyitóján került sor.

„A testnevelés egy olyan műveltségterület, mely formai jegyei tekintetében megegyezik a többi iskolai tantárgyéval, de tartalmában igen sajátságos, hiszen a különböző jártasságok, készségek, mozgásismeretek elsajátítása csak aktív mozgásos tevékenység által valósítható meg. – mondja a Kemény Ferenc-díjas Cziberéné Nohel Gizella, a Szegedi Tudományegyetem mestertanára. – A testnevelési órán a tanulók motoros tevékenységük révén kerülnek kapcsolatba az ismeretanyaggal, tehát a tanulási, oktatási folyamatban a motoros tevékenység játssza a központi szerepet. Ez aktív részvételt kíván meg a tanulóktól, ami azt jelenti, hogy cselekedni kell: futni, ugrani, játszani, stb. Ez olyan sajátosság, amely egyedül itt jelenik meg az iskolai munkában, s fizikai megterhelést jelent a tanulók számára. A testnevelésórák megfelelő körülményeinek megteremtése tehát kiemelkedő jelentőségű az iskolák életében.”

lillaterialtalanosiskola_pg_atadas_03_res

A sport köztudottan rendkívül fontos a gyermekek testi és szellemi fejlődése szempontjából, a mozgás fejleszti a gyermek állóképességét, a test koordinált mozgását, egyensúlyérzékét, izomrendszerét, keringési rendszerét és ezáltal az egész személyiségét. A gyermekkori sport egyik alapvető területe az iskolai testnevelés, a P&G és a SPAR Magyarország ezért felelős vállalatokként célul tűzték ki, hogy közös programjukkal hozzájárulnak a nyertes iskolák testnevelésének fejlesztéséhez.

A fődíjat elnyerő debreceni Lilla Téri Általános Iskola nyereménye az iskola kívánságára egy kültéri fitneszpark lett, amelyet az iskola épülete melletti nagy udvaron építettek fel. Az évnyitó után a diákok örömmel vették birtokba az új tornaszereket, amely nemcsak a gyermekek, de tanáraik számára is remek sportolási lehetőségeket kínál.

lillaterialtalanosiskola_pg_atadas_01_res

A szegedi Arany János Iskola tornacsapata országos hírű, diákjaik minden évben előkelő helyen végeznek a diákolimpián. A szertorna szerves része az iskolai testnevelésnek, így nagy örömmel vették át az új sporteszközöket és tornaszereket.

„A P&G számára nagyon fontos a gyermekek egészséges fejlődése, amelynek egyik elengedhetetlen eleme a sport. Hisszük, hogy a sport különösen jó hatással van a gyermekek testi és lelki fejlődésére, a mozgásban gazdag életmód pedig felnőttkori mozgásszeretetüket is kedvezően befolyásolja. Éppen ezért reméljük, hogy a P&G és a SPAR Magyarország közös programjának eredményeképpen még több diák kap kedvet a sportoláshoz és a mindennapi testmozgáshoz.” – mondta Matej Podobnik, a Procter&Gamble kommunikációs menedzsere.

aranyjanosiskola_pg_atadas_07_res

„Öröm volt látni a diákok boldog arcát az évnyitó ünnepségen. A tudatos életmódra való nevelésnek szerves része a sport és a mozgás szeretete, amelyet nem lehet elég korán elkezdeni, és ebben kiemelten fontos szerepe van az iskolai testnevelésóráknak” – tette hozzá Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A P&G és a SPAR Magyarország jótékonysági programjának eredményeként a másfél millió forintos fődíjat a debreceni Lilla Téri Általános Iskola, az egymillió forintos különdíjat pedig a szegedi Arany János Általános Iskola nyerte. Holtverseny miatt 25 helyett 26 iskola vehetett át 100.000 forint értékű P&G tisztítószereket tartalmazó ajándékcsomagot, így a programban több mint 5 millió forint értékű nyereményt adott át a két vállalat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ