Magyarország a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság szervezésében immár 5. alkalommal vesz részt az Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányban. Az idén november 19. és 27. között Európa-szerte megrendezett akciósorozat a csomagolási hulladékok mennyiségének csökkentését helyezi középpontba. A kampányban való önkéntes részvételre már bevált mindennapi praktikák, akciók vállalásával vagy saját ötlet megvalósításával lehet jelentkezni.

A Hulladékcsökkentési Hét az Európai Bizottság LIFE+ programja által támogatott kezdeményezés, amelyet 2012 óta minden évben megrendeznek Magyarországon is. A kezdeményezéshez önkéntesen csatlakozók akcióötleteket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésére, a keletkezett hulladékmennyiség csökkentésére, a termékek újrahasználatának lehetőségére, valamint a hulladékká vált anyagok újrahasznosításának fontosságára.

A szervezők – mint minden évben – idén is igyekeznek egy kiemelt témára irányítani a figyelmet: a 2016. évi kezdeményezés a csomagolási hulladékok keletkezésének megelőzésére és a termelt mennyiség csökkentésére fókuszál. A figyelemfelhívás mellett a program célja a fentieket elősegítő jó gyakorlatok felkutatása, bemutatása, népszerűsítése, a közösségek társadalmi felelősségvállalásra történő mozgósítása. A központi témához igazodó, hazai kezdeményezés idei jelmondata:

„Többet ésszel, mint csomagolással!”

kornyezet1A hazai kampányhoz idén kétféle módon csatlakozhatnak a környezetükért, közösségükért tenni akarók.

Az önkéntesek olyan másutt már bevált gyakorlatokat vezethetnek be mindennapjaikba, amelyek az erőforrásokkal történő ésszerű takarékoskodást, valamint a keletkező hulladék mennyiségének csökkentését segítik elő.

A www.vallalom.eu oldalon 16 praktikát, akcióötletet találnak a látogatók, melyek betartására pár kattintással ígéretet tehetnek. Néhány példa:

  • Kerülöm a túlcsomagolt termékek vásárlását.
  • Csapvizet iszom, és kerülöm a palackozott italok vásárlását.
  • Új otthont keresek feleslegessé vált, de más számára még használható dolgaimnak.
  • Vásárlásaimra előre felkészülök bevásárlólistával és – táskával.

A felkínált lehetőségek megvalósítása segít belátni, hogy már kis lépésekkel is sokat tehetünk környezetünk védelméért. Ezáltal a felelős gondolkodás valódi cselekvéssé, a bevált gyakorlat pedig a hétköznapok részévé válhat.

A saját, kreatív ötlettel rendelkezők a szokott módon, a www.hulladekcsokkentesihet.hu weboldalon regisztrálhatják akcióötletüket, melyet megvalósítva tehetnek eleget a Hulladékcsökkentési Hét küldetésének.

A kezdeményezéshez hat kategóriában lehet csatlakozni, ezek:

  • kornyezet2államigazgatási szerv, hatóság;
  • egyesület, civil szervezet;
  • gazdálkodó, ipari szervezet;
  • oktatási intézmény;
  • magánszemély;
  • egyéb szervezet (egyházak, kórház, idősek otthona, kulturális központ).

Az ily módon regisztrált, egyedi akciók közül kerülnek ki az ország legjobbjai, akik indulhatnak az Európai Hulladékcsökkentési Díjért folyó nemzetközi versenyben. Az elismerést olyan egyének vagy szervezetek nyerhetik el, akik kezdeményezése társadalmi szinten is példaértékű. A díjért folyó versenyben a korábbi években kitűnően szerepeltek a magyar résztvevők.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét kezdeményezéséhez saját akcióval november 6-ig lehet csatlakozni a www.hulladekcsokkentesihet.hu oldalon.  A www.vallalom.eu felületen egészen a program végéig, vagyis november 27-ig várják a szervezők a vállalásokat.

Fotók: sxc.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ