Sűrű a november az HBO sikersorozata körül. November 6-án elstartol a második évad, közben pedig két nemzetközi fesztiválon is bemutatkozik a mozis filmélménnyel kecsegtető hazai fejlesztésű Aranyélet.

„Ami nem öl meg, összeköt”.

Ez az Aranyélet második évadának mottója. A sorozat továbbra sem ígér kevesebbet, mint hogy feltárja szereplői legféltettebb titkait és visszavezet a múltba. A múlt bűneiért főhőseink lehet, hogy ebben az évadban jövőjükkel fizetnek? A magyar HBO teljes mértékben saját fejlesztésű és gyártású sorozata második felvonásában megtalálunk mindent, amiért szerettük az első évadot: az izgalmas, fordulatokban gazdag forgatókönyvnek és a profi kivitelezésnek köszönhetően a Miklósi család története igazi moziélményt ígér. A bravúros filmes megoldásoknak, az amerikai produkciókon edződött kaszkadőr stáb mesteri munkájának köszönhetően a sorozat jelenetei megállnák helyüket bármelyik hollywoodi produkcióban.

aranyelet_s2_jelenetfoto_fotokredit_saghytimea-9Nem csoda, hogy az Aranyélet középpontjában lévő Miklósiék nem csak itthon kíváncsi a közönség, az első évad után a sorozat rengeteg külföldi rajongót is szerzett, Európa-szerte újságírók és kritikusok is elismerően írtak róla. Novemberben az Aranyélet két, nagyszabású nemzetközi filmfesztiválon, a genfi Tous Ecrans Fesztivál valamint a lengyel Camerimage Fesztiválon is versenyzik.

Az Aranyélet szándékaink szerint ízig-vérig magyar történet, hazai ízekkel, lokális karakterekkel. Ezzel együtt mindvégig nem titkolt ambíciónk volt, hogy valóban nemzetközi minőségű, a határainkon túl is értelmezhető és élvezhető filmsorozatot hozzunk létre. Az első évadot számos országban vetítették már, és nemcsak a nézői, de kritikai visszhangja is bizonyítja: működnek az általunk megálmodott karakterek és a történet más kultúrákban is.” – nyilatkozta Krigler Gábor, az HBO kreatív producere „Az, hogy az Aranyélet most két komoly presztízsű nemzetközi filmfesztiválon versenyez, azt mutatja, hogy a határainkon túli szakma is elismeri az HBO Europe erőfeszítéseit. Külön öröm és elismerés, hogy példaképeinkkel lehetünk egy mezőnyben a genfi Tous Ecrans Fesztivál tévés szekciójában, ahol az Aranyélet mellett az amerikai HBO Aznap éjjel című mesterműve és az HBO Latin America nagyszabású kosztümös sorozata, a Hypnotist is versenyez a világ sorozattermésének krémje mellett. Az egyik legrangosabb operatőri seregszemlén, a Camerimage Fesztiválon már a részvétel is hihetetlen eredménynek számít, ezért vagyunk különösen büszkék, hogy a sorozat látványvilága a nemzetközi szakma szerint is elsőrangú.”

aranyelet_s2_jelenetfoto_fotokredit_saghytimea-11A türelmetlenebb rajongók számára további jó hír, hogy november 6-án az HBO GO-ra azonnal felkerül az első két rész, és ezt követően ezen a platformon – szemben a televíziós premierekkel – mindig eggyel több epizódot láthat a néző. Ha valaki most csatlakozik az Aranyélet több ezres rajongótáborához, akkor az első teljes évadot, – nagyon sok más HBO által gyártott sorozattal együtt – szintén megtalálja az HBO GO-n.  Az Aranyélet mellett számos más tartalom is megtalálható az HBO GO-n, így például a James Gandolfini főszereplésével legendássá vált Maffiózók, a George. R. R. Martin regényéből készült nagysikerű Trónok harca, vagy a sorozatpremierek között legutóbb rekordot állító Westworld és androidparkja.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ