A karácsony „házi tündére” egyértelműen szoknyát visel – aki a nagy stressz közepette is szépen sürög-forog. Ezt mutatja az a nemzetközi kutatás, amely 26 országban annak járt utána, milyen is a karácsony.

Karácsonyfagömbök szikráznak a gyertyafényben, narancs, fahéj és libapecsenye illata száll a levegőben, a fenyőfa alatt tarka ajándékcsomagok, az asztal ünnepélyesen megterítve – és a mama csak most áll készen a wellness-programra. De vajon tényleg a nők hordják még mindig a vállukon a karácsonyi stressz oroszlánrészét, vagy nem lett időközben néhány szorgos karácsonyi tündérük? Ezt és több más dolgot is szeretett volna a Lidl pontosan megtudni, megbízta hát a Nielsen piackutató céget, hogy 26 országban 20 800 fő megkérdezésével egy reprezentatív, nemzetközi kutatást végezzen a karácsony témakörében.

„A karácsony az év legszebb ünnepe, és mindannyiunk számára meglehetősen érzelmekkel teli. 27 országban tevékenykedő nemzetközi kiskereskedelmi vállalatként éppen ezért idén azt a kérdést tettük fel, tulajdonképpen hogyan is ünneplik a vevőink szerte a világon a karácsonyt? Mi az, ami fontos a számukra? Mi stresszeli őket? És vajon mely területeken igényelnek több segítséget az emberek? Hiszen áruválasztékunk révén mi is szeretnénk hozzájárulni ennek a különleges ünnepnek a sikerességéhez” – mondja Tőzsér Judit a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

karacsony1Egy valamit teljesen egyértelműen megmutat a kutatás: a karácsony az emberek számára azt jelenti, hogy együtt lehetnek a szeretteikkel, élvezhetik az ízletes ételeket és megajándékozhatják egymást – függetlenül attól, hogy melyik országban is élnek. Ugyanilyen világosan megmutatkozik azonban az is: az előkészületek és a tervezés terhe valamennyi országban nagyrészt még mindig a nőkre hárul, és ez közvetlenül hat a stresszérzésre. A kutatásban résztvevő nők 66%-a elismeri, hogy ő szervezi az ünnepet, az ajándékvásárlás esetében 75%, míg a karácsonyi díszítés terén egyenesen 78% ez az érték. A nők a karácsony ideje alatt ténylegesen nagyobb stresszt érzékelnek, mint a partnerük. A legmagasabb, 55%-os értéket – amely 12 százalékponttal haladja meg a nemzetközi átlagot – Németországban, Nagy-Britanniában, az USA-ban, Ausztriában és Írországban mérték. Ugyanakkor Svédországban, Dániában, Finnországban, Csehországban és Szlovákiában is megerőltetőnek érzékelik a nők a karácsonyt megelőző időszakot. Délkelet-Európában viszont a nők csupán 28%-os stressz-szint mellett mindent kicsit higgadtabban közelítenek meg.

Még akkor is, ha a nők egyszerűen szeretnek szervezni, titokban mindannyian egy kicsit több segítségre vágynak – van, aki többre, van, aki kevesebbre. Mindazonáltal a karácsonyi előkészületek királynőinek már gyakran segítenek például a gyerekek a fa feldíszítésében, vagy a házastársak és a rokonok a főzésben. A legjobban mindez Svédországban, Norvégiában és Finnországban működik. A legtöbb segítséget ugyanakkor az USA-ban és Nagy-Britanniában igénylik a nők – csaknem minden második közülük.

karacsony3A kutatásban megkérdezett magyarok többsége, 93% otthon tölti a karácsonyi ünnepeket, leginkább a család körében. A stressz a többi országhoz hasonlóan hangsúlyos szerepet tölt be nálunk is, a megkérdezettek 1/3-a örülne annak, ha családja többet segítene neki a karácsonyi előkészületekben, és minden második válaszadó szeretné, ha feszültségmentesebb lenne számára az ünnep. A megkérdezettek magyar nők 40%-a válaszolta a stresszt arra kérdésre, hogy mit jelent számára a karácsony. A stresszt kiváltó tényezőként a legnagyobb arányban, 44%-ban pedig az előkészületeket (tervezés, főzés) jelölték meg.

Idén karácsonyra ezért egy egyszerű kísérletet javasol Tuulia Ortner pszichológusnő: „Mielőtt belevágnak az előkészületekbe, cseréljék fel a megszokott szerepeket. Változatosságképpen majd a papa vásárolja meg az ajándékokat és ő fog főzni is, és a mama dolga lesz, hogy gondoskodjon a fenyőfa beszerzéséről. Ugyanakkor kevésbé vakmerők számára elsőként talán az is segítséget jelent, ha közös elképzeléseket fogalmaznak meg a karácsonyi ünneppel kapcsolatosan, amelyek megvalósításában aztán minden érintett szívesen részt vesz.“

karacsony4Híres cserepartner az ünnepekre

A kutatás ugyanakkor néhány más, érdekes tényt is tartogat: királyi családdal rendelkező országokban természetesen legszívesebben úgy is ünnepelnének egyszer, mint a királyok. Szerte a világon szeretnének az emberek például láthatatlanul ott lenni Barack Obama otthonában is. Hasonlóan titkon dédelgetett kívánság az is, hogy az ünnepeket a római pápánál töltsék. Az, hogy igazi hírességek módjára ünnepeljenek, sokak számára ugyanakkor még stresszesebbnek tűnik, mint maradni a saját család mellett, így ezt aztán csak néhány igazi szupernő-kedvenc tudja megvalósítani: Victoria Beckham Nagy-Britanniában, Celine Dion Franciaországban, és Angelina Jolie valamint Jennifer Lopez Bulgáriában.

A legszorgosabb karácsonyi tündér

Mindegy, hogy a karácsonyi ünnep és az előkészületek az egyén számára több vagy kevesebb stresszel járnak, vagy, hogy az emberek kevesebb feszültséget szeretnének, a Lidl, mint a mindennapok megbízható partnere mindazt kínálja, ami a tökéletes karácsonyhoz szükséges, és éppen azokat a dolgokat, amelyek a karácsonyt megelőző időszakban mindenki számára kicsit egyszerűbbé teszik az életet. És a Nielsen reprezentatív kutatásának köszönhetően most a Lidl még egy kicsit jobban is átérezheti az egyes országokban a vevők ideális karácsony iránti vágyait.

Fotók: Pixabay.com

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ